„Elképzelhetőnek tartom, hogy valaki egy szexrobottal éljen kapcsolatban” – Krajcsi Attila pszichológussal beszélgettünk

A tévécsatorna nemrég egy sajtóbeszélgetésen boncolgatta a Westworld világának legizgalmasabb kérdéseit, például, hogy az emberek megcsalásnak tekintenék-e, ha a párjuk lefeküdne egy humanoid szexrobottal, illetve hogy egy élethű, embereket mintázó androidokkal benépesített világban hajlandóak lennénk-e például lelőni az emberekre kívülről tökéletesen hasonlító gépeket. A beszélgetés szakértő résztvevői dr. Galambos Péter, az Óbudai Egyetem Bejczy Antal Robottechnikai Központjának igazgatója, Kánai András jövőkutató és Krajcsi Attila, az ELTE PPK Kognitív Pszichológiai Tanszékének docense, kutató pszichológus voltak. Krajcsi Attilával a beszélgetést követően egy budai kávézóban találkoztunk, hogy tovább boncolgassuk ezeket a kétségtelenül izgalmas, megosztó témákat.

A beszélgetés résztvevői (b–j): Krajcsi Attila, Kánai András, dr. Galambos Péter és a moderátor, Stöckert Gábor (Fotó: HBO)

Honnantól válik emberivé egy robot?

Pornózó hírességekkel érkezik el a média ijesztő korszaka

„A kérdés inkább az – bár ezt a területet is nehéz egyértelműen körülhatárolni –, hogy az emberek mikortól kezdik úgy érezni, hogy valami nagyon emberszerű, és mi az a pont, amíg csak egyszerű robotnak tekintik” – magyarázta Krajcsi Attila. „Persze az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire emberszerű egy robot. A videójátékoknál lehet látni, hogy 10-15 évvel ezelőtt még nagyon darabos volt a figurák mozgása. Ez sokat fejlődött, de a mimika még mindig elég rossz, ettől pedig egy idő után taszítóvá, ijesztővé válnak az emberek számára. Ezt a jelenséget uncanny valley-nek (magyarra a legjobban talán „hátborzongató völgyként” fordítható – a szerk.) nevezik, ugyanis egy görbén ábrázolva, minél közelebb kerülünk az emberre megtévesztésig hasonló robotokhoz vagy figurákhoz, a tökéletes élethűség előtt van egy olyan régió, ahol kifejezetten taszítónak vagy ijesztően találjuk az emberszerű, de még nem teljesen emberi robotokat.”

A „hátborzongató völgy”, vagyis az uncanny valley: minél jobban közelítünk a valósághű robotok felé, annál taszítóbbnak találjuk őket (Fotó: Tumblr)

A szakember szerint a kevésbé emberszerű, de emberi vagy állatokra emlékeztető tulajdonságokat könnyen rá tudjuk vetíteni például játékbabákra vagy plüssállatokra, de ahogy közelítünk a valósághoz hasonlító megjelenéshez, egyre több tényezőnek kell a helyén lennie, hogy képesek legyünk elfogadni, hogy „valódi” embert látunk magunk előtt.

A Westworld szereplőinek egy része az emberekre tökéletesen hasonlító robot (Fotó: HBO)

„Vannak a mimikának, a mozgásnak, az anatómiának olyan tényezői, ami miatt bizonyos dolgokat emberszerűnek gondolunk” – mondta Krajcsi Attila. „Gondoljunk a rajzfilmekre, ahol egy tárgyra rajzolnak két szemet és egy szájat, adnak neki egy emberszerű mozgást, és ezt gond nélkül el tudjuk fogadni emberszerűként. Sőt, akár az általában visszataszítónak gondolt állatokat is meg lehet rajzolni cukira, de akár egy tárgyat is: például egy asztalra rakunk két szemet, már élőlényként tudunk tekinteni rá, de ha emellett például kutyaszerű viselkedéssel is felruházzák, még egy fokkal közelebb kerülhetünk hozzá. Egy bizonyos határig ugyanezek a mechanizmusok működnek a robotoknál is, de ezen a területen van még egy fontos tényező, ami nagyon kritikus: az, hogy tudjuk-e, hogy robotról vagy emberről van szó. Ez a pszichológiai jelenség más területen is működik, például egy festménynél. Ha egy híres festménynek van egy tökéletes másolata, amit semmilyen módon nem tudunk megkülönböztetni a valóditól, az eredetit akkor is értékesebbnek fogjuk találni. De ugyanez elmondható például a gyerekek kedvenc plüssállatáról: ha elveszíti, de kap egy minden tekintetben ugyanolyat, akkor is tudni fogja, hogy ez nem az eredeti. Hiába, hogy csak valami olyan extra tulajdonságról van szó, amit odagondolunk, ettől még működik. Ebben az az érdekes, hogy amit tudunk az eredetiről, az megváltoztat bennünket. A világban sok mindenhez viszonyulunk így, a robotokra is igaz lehet ez, sok szempontból.”

A szakember a Disney ikonjának, Miki egérnek a példájával mutatta be, hogyan változott az évek során, és lett egyre babaszerűbb a megjelenése, hogy a gyerekek számára szimpatikusabb legyen.

Miki egér evolúciója: egyre babaszerűbbé vált, hogy a gyerekeknek szimpatikusabb legyen (Fotó: Tumblr)

A megjelenés mellett azonban kritikus a festmények példájánál már említett tudás is, hogy az előttünk álló, az emberre megszólalásig hasonló lényről tudjuk-e, hogy robot, vagy sem. A pszichológus szerint ez nagyon fontos kérdés ezen a területen, mert még ha az adott robotot nem is lehet megkülönböztetni az embertől, mert például ugyanúgy vérzik, mint egy ember, ha tisztában vagyunk vele, hogy egy gépről van szó, máshogyan fogunk hozzá viszonyulni.

A Westworld világában a szex és a gyilkolás a két legnépszerűbb tevékenység (Fotó: HBO)

Robotok és az intimitás

A kifejezetten szexuális célra létrehozott robotokat fizikai szempontból tekinthetjük a szexjátékok továbbfejlesztett változatának. Azonban mi a helyzet, ha a szexbaba mesterséges intelligencia vagy más megoldás segítségével már képes beszélni is, és így egy más jellegű kapcsolatot is kialakíthat a tulajdonosával vagy felhasználójával? Hasonló témát boncolgat például a Lars and the Real Girl című 2007-es dráma, amelynek főhőse beleszeret egy élethű szexbabába. De érdemes ezen a ponton megemlíteni a Spike Jonze által rendezett 2013-as Her című romantikus sci-fit, amelynek főszereplője egy mesterséges intelligencia hangjába és személyiségébe habarodik bele reménytelenül.

Joaquin Phoenix a Her című filmben

„A pszichológiában projekciónak hívjuk, amikor a külvilágra vetítünk olyan tulajdonságokat vagy érzéseket, amelyek valójában nincsenek ott” – magyarázta Krajcsi Attila. „Ha a robot nem is reagálna ránk, akkor is elképzelhető, hogy rávetítenénk dolgokat. Ezzel kapcsolatban a klinikusok azt szokták mondani, hogy a valódi kapcsolatokban is rengeteg a projekció. Beleszeretünk valakibe, gondolunk róla valamit, aztán ez pár hónap múlva megváltozik, és elkezdjük máshogyan, másmilyennek látni. Lehet, hogy nem is csinált semmit, és pont ugyanolyan maradt, mégis ez történik. De mondok egy másik példát is: az is előfordul, hogy híres embereket olyan tulajdonságokkal ruházunk fel, olyan érzelmeket alakítunk ki velük szemben, amelyeknek semmi alapjuk, csak mi látjuk őket másképp a rajongás miatt. A lényeg tehát, hogy a hétköznapi kapcsolatokban is projektálunk, ilyen szempontból nem lenne radikálisan más az, ha valaki egy robottal alakítana ki kapcsolatot. A különféle érzelmek, illetve azok szimulációja ugyanis a technológia fejlődésével programozhatóvá válik. Furcsa módon az a helyzet, hogy

mai tudásunk szerint könnyebb érzelmi kifejezéseket beprogramozni egy robotnak, mint megtanítani járni.

Elvégre gondoljunk bele, hogy ha egy híres emberre »rá tudunk rakni« ilyen jellegű érzelmeket, miért ne működne ugyanez egy emberszerű robottal, aki viszont a celebekkel ellentétben ott van velünk, és még interakcióba is tudunk vele lépni.”

Hol marad a lélek?

Azt már tisztáztuk, hogy pusztán a külső, illetve a neki tulajdonított értékek, tulajdonságok alapján elképzelhető lehet, hogy valaki egy robottal kösse össze az életét. De a mi a helyzet a lelki kapcsolattal, elvégre valahol ez az, ami az embereket kiemeli az állatvilágból. A szakértő szerint azonban nem olyan egyszerű a helyzet.

A science fiction egyik központi kérdése

„A kísérleti pszichológiában lélek helyett tudatról szoktuk beszélni, mivel az előbbinek van egyfajta spirituális felhangja” – jegyzi meg Krajcsi Attila. „A tudat is különös dolog, sajnos a jelenlegi tudásunkkal egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy van-e valakinek vagy valaminek tudata, hogy ott van-e benne az a különleges átélés, ami bennünk van. Persze, ha valakit megszólítunk például az utcán, róla azt feltételezzük, hogy van tudata. De a westworldös sajtóbeszélgetésen is pedzegettem ezt a témát, hogy honnan tudjuk, hogy a környezetünkben valaki nem android-e (akit nem lehet megkülönböztetni az emberektől). Ugyanúgy, ahogy a tudat esetében is, csak feltételezni tudjuk, hogy ez nem így van.”

A pszichológus rögtön két példával is megvilágítja, mennyire problémás lehet megállapítani, hogy egy embernek van-e tudata. „Vajon mennyire tud magáról valaki, akinek volt egy stroke-ja, agyvérzése, ami elpusztítja, vagy ideiglenesen kiiktatja az agya egy részét? Agyvérzés után gyakran előfordul, hogy a páciens nem tud beszélni. De néha tudnak valahogyan kommunikálni, ilyenkor még feltételezzük, hogy tudatuknál vannak. De ha csak fekszenek, már nagyon nehéz ezt megmondani, még akkor is, ha például a szemükkel tudnak követni a szemük előtt mozgatott tárgyakat. Végeztek ezzel kapcsolatban egy érdekes kísérletet, amikor kómában lévő betegek agyi aktivitását vizsgálták fMRI-vizsgálat segítségével. Különböző szavakat mondtak a pácienseknek, és annak ellenére, hogy látszólag kómában voltak, a szavak hallatán ugyanolyan aktivitást lehetett látni az agyműködésükben, mint az egészséges személyeknél. Egy másik példa az állatokra vonatkozik, gondoljunk például egy gorillára. Ha belenézünk egy gorilla szemébe, sokan gondolhatják azt, hogy egyfelől olyan, mint egy állat, de azért mégsem teljesen. A kutyatulajdonosok pedig ugyanezt gondolják a kutyáikról is. A lényeg, hogy az állatokról ugyanúgy nem tudjuk megmondani, hogy van-e tudatuk, vagy nincs, pedig az emberszabásúak intellektuális képességei nagyon közel állnak hozzánk.”

A pszichológus felhívta a figyelmet, hogy mindez természetesen a jelenlegi tudásunkra és technológiánkra vonatkozik, ugyanis attól, hogy most nem tudjuk megállapítani, hogy valakinek vagy valaminek van-e tudata, ettől még lehet, hogy később lesz erre eszközünk vagy egyéb technikai megoldásunk.

Mit tehetünk meg egy robottal?

Ramin Djawadi: „Az autómat vezetve ugrott be a Trónok harca főcímzenéjének dallama”

Az egyre intelligensebbé váló és egyre emberszerűbb robotok megjelenésével felmerül a kérdés, hogy meddig mehetünk el. Nemrég óriási vihart kavart például egy olyan szexrobot megjelenése, amelynél többféle „személyiség” közül választhatnak a felhasználók, ezek között pedig olyan is van, amelyik kifejezetten ellenkezik a szexuális közeledéssel szemben. Ez pedig felveti a kérdést, hogy a robotok mennyiben járulnak hozzá a nők elnyomásához és a szexuális erőszak „kultúrájának” fenntartásához, illetve hogy az HBO kampányában feltett provokatív kérdésnek – miszerint, ha nem lenne következménye, megölnénk-e egy humanoid robotot – mennyi köze lehet a valósághoz.

„A korábbiakhoz hasonlóan azt javasolnám, hogy nézzük meg, milyen vonatkozó példákat, szabályokat látunk működni a mai világban” – mondta Krajcsi Attila. „Például az állatok esetében is ott vannak az etikai kérdések: ha valaki biológusként vagy pszichológusként kísérleteket szeretne végezni, etikai engedélyekre van szüksége – a gerinces állatok esetében feltétlenül. Jogi vitákat itt is lehet találni, például hogy egy emberszabású majom személynek számít-e, vagy sem. Általában az a helyzet, hogy minél jobban hasonlít egy emberre, vagy minél emberszerűbbnek látjuk, annál jobban védjük, annál közelebbinek érezzük a jogait az emberéhez. Ami viszont a robotokat illeti, pusztán az, hogy emberszerűen néznek ki, még nem biztos, hogy befolyásolja majd az etikai szabályozást – a korábbi példánál maradva, ez a rajzfilmfiguráknál sincs így. Maximum azt tudom elképzelni, hogy azt fogják megtiltani, hogy a robotokat le lehessen mészárolni, ha azokat nem lehet megkülönböztetni az emberektől. De ezt is az emberek védelmében, nem pedig a robotok védelme miatt, hogy az emberek ne válhassanak érzéketlenné az emberi mészárlásnak tűnő eseményektől. Egyetlen esetben tudom elképzelni, hogy komolyan számításba lehessen venni, hogy a robotokat a jog megvédje: ez pedig az, ha ezeknek a gépeknek lehet öntudata. Itt viszont probléma lehet, hogy egyelőre semmilyen objektív eszközzel nem tudnánk megállapítani egy komplexen működő robotról sem, hogy van-e tudata.”

Bár ezekben a kérdésekben nehéz egyértelmű, fekete-fehér válaszokat adni, a szakember szerint itt a legfontosabb, hogy alapvetően gépekről van szó.

Sophia, a Hanson Robotics 2015. április 19-én üzembe helyezett humanoid robotja

„Vizsgáljuk meg más szemszögből a kérdést: ha megveszünk például egy porszívót, mi az, amit megtehetünk vele? Mit tehetünk meg az autónkkal?” – kérdezte Krajcsi Attila. „Tulajdonképpen bármit, legfeljebb azért nem tesszük, mert sokba kerül. Vehetünk egy autót, amit aztán azonnal elvihetünk bezúzatni, de anyagi okokból nem fogjuk megtenni. A robotok esetében is hasonló dolgokra számítanék. Éppen ezért fals az az elképzelés is, hogy egy robotnak bele kell egyeznie bármibe. Az autóknak sem kell, a porszívóknak sem kell, ebből a (jogi) szempontból a robotok egyszerűen csak gépek.”

Természetesen ez a kérdés más megvilágításba kerül, ha szexuális erőszak bekerül a képbe, de továbbra is kérdéses, hogyan kezelje az emberiség ezt a kérdést.

Ryan Gosling, a Lars and the Real Girl című filmben

Az efféle technológiák ellenzői azzal érvelnek, hogy az ilyen eszközök elterjedése komoly károkat okozhat a társadalom tagjainak – ez esetben kifejezetten a nőknek. A szakember szerint azonban ezektől az eszközöknek nem lesz más hatása az emberekre, mint például az akciófilmeknek vagy a videójátékoknak.

„15-20 évvel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy ha valaki elkezdett játszani valamelyik lövöldözős játékkal, akkor brutális tömeggyilkos válik majd belőle” – mondta a pszichológus. „Úgy tűnik, ettől nem lettünk agresszívabbak, a kutatások és a hétköznapi tapasztalat alapján is úgy tűnik, hogy ez nem okoz radikális változásokat.”

Robert Rodriguez az eltúlzott erőszak egyik mestere

Az erőszak mellett a szex a másik olyan terület, ahol a robotok megjelenésétől sokan attól tartanak, hogy ezek az eszközök súlyosbíthatják a nők tárgyiasítását, illetve táptalajt adhatnak a szexuális erőszak elterjedésének. A szakember a fentiekhez hasonló példával magyarázta, hogy miért nem számít arra, hogy ez bekövetkezik.

„Az alapvető nemi különbségek miatt beszélhetünk szexuális aszimmetriáról a viselkedésben és az attitűdökben is” – mondta Krajcsi. „Ha pusztán a biológiai részét nézzük, az utódlásban a férfiaknak minimálisan csak pár percig kell részt venniük, a nőknek viszont ezután még 9 hónapig és utána is még hosszú ideig, ezért ők sokkal többet kockáztatnak. Ebből adódik, hogy ha csak pusztán a biológiai »programozásunkat« nézzük, a férfiak és a nők párválasztási stratégiája eltérő: a férfiak tulajdonképpen akárkivel szexelnének, maximum letagadják. A nőknél ez a sokpartnerűség sokkal korlátozottabban jelenik meg. Ebből következik például, hogy a prostitúciót bizonyos szempontból szexuális kábítószernek tekinthetjük, és ezért van az is, hogy a férfiak sokkal gyakrabban veszik igénybe a prostituáltak szolgáltatásait, mint a nők. Persze ez utóbbi is előfordul, de jóval ritkábban. A kultúra sok viselkedésmódunkat, elképzelésünket felül tudja írni, ami sokszor kívánatos is, ha békésen szeretnénk közösségben élni, de az átírás csak bizonyos korlátok közt működik. 

Ami pedig a szexuális erőszakot illeti: a filmek, sorozatok vagy a videójátékok példájánál maradva láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy ilyen tartalmakat fogyasztunk, ettől nem nőtt meg a szexuális zaklatások, nemi erőszakok száma. Egészen pontosan úgy fogalmazhatnék, hogy amikor ilyen esetekről hallunk, ott az elkövetőt majdnem biztos, hogy nem a filmek vagy sorozatok befolyásolták közvetlenül. Emiatt pedig azt gondolom, hogy ezt a robotok elterjedése sem fogja döntően befolyásolni.”