Szabadidő

Egy másik játékban már megjátszott számokkal nyerte meg a jackpotot

Korábban egy szimulációs lóversenyjátékon már megtette ezeket a számokat az amerikai férfi.

Egy Maryland Államban élő férfi nemrégen közel 225 ezer dollárt nyert úgy, hogy egy másik játékban egyszer már megtett számokkal játszott. Méghozzá nagyon egyszerűekkel, ugyanis a 8-9-10-11 számkombinációt ikszelte be lottószelvényén. 

Alig akart hinni a szemének, amikor éppen ezeket a számokat húzták ki a sorsoláson. Saját elmondása szerint a biztonság kedvéért ellenőrizte a szelvényét, majd „Halleluja!” felkiáltással ugrálni kezdett.

A vállalkozásomban éppen egy nagyon nehéz időszakon vagyok túl, volt egy jelentős bevétel-visszaesésem, ezért bőven lesz helye ennek a pénznek

– újságolta a szerencsés lottózó.

(Forrás: Upi)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top