Szabadidő

Tovább bővül a Liszt Ferenc reptér

A tervek szerint három év múlva lesz kész a ferihegyi repülőtér hármas terminálja.

2019 végén kezdődnek, és várhatóan 2021-ben fejeződnek be a Liszt Ferenc repülőtér bővítési munkálatai – jelentette be a Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers a Budapest Timesnak adott interjúban, amit az Airportal.hu szemlézett.

A cikk szerint a 2-essel egy egységet alkotó 3-as terminál „bizonyos elemei” már 2021 előtt üzembe állhatnak, és újabb repülőgép-állóhelyeket is létesítenek majd.

Az írásból kiderül az is, hogy várhatóan augusztusban átadják az utasforgalomnak a B-mólót a 2B terminálon. Ez a fejlesztés sürgetőbb volt a nem-schengeni forgalom nagyobb arányú bővülése miatt. A schengeni oldalon a Budapest szégyenfoltjaként is emlegetett bádogépületek helyettesítése a régen tervezett mólóval csak ez után következhet.

A tervek szerint a reptéri parkolót is bővítik egy 6 szintes épülettel, az várhatóan 2020 elejére készül majd el.

Arról azonban nem esett szó, hogy a jelenleg tapasztalható túlzsúfoltságot a 2-es terminálon miként szándékoznak kezelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top