Szabadidő

Mindenkinek csak a testük kell – a testdublőr munkája testközelből

Miért mond egy színész nemet a vetkőzésre? És miért mond igent? Mit csinálnak a filmesek, ha a színészük nem hajlandó vetkőzni? Mi a dolga egy forgatáson a testdublőrnek, és mikor alkalmazzák őket?

Nem is olyan régen a hazai sajtóban elég nagy visszhangot kapott, amikor kiderült, hogy A tanár című sorozatban nem Farkasházi Réka színésznő, hanem egy testdublőr fenekét láthatták a nézők. Ilyenkor rögtön megindulnak a rosszindulatú pletykák, miszerint a színész biztosan elégedetlen a testével, és ezért állt másvalaki a kamerák elé, de az esetek nagy részében egyáltalán nem ez a helyzet. Az RTL Klub és a sorozat rendezője, Kovács Dániel Richárd azonnal a védelmébe vette a döntésüket:

Nincs ebben semmi furcsaság, a dublőr bevett szokás itthon, Hollywoodban és a világ minden más pontján is. Azokat a jeleneteket, ahol nincs szükség a színész arcára, csak egyes testrészeit mutatjuk, szinte mindenkor dublőrrel forgatjuk

– nyilatkozta a Borsnak. Ez persze tűnhet mellébeszélésnek, vagy akár arra is gondolhatunk, hogy csak a színésznő image-ét védik, de ez koránt sincs így. A testdublőrök használata egészen hétköznapinak számít a filmszakmában, és egészen változatos okokból dönthet úgy egy produkció, hogy használja őket.

A testdublőr nem egyenlő a kaszkadőrrel

Bár mindkét szakmában lényeges szempont, hogy a kiválasztott illető hasonlítson arra a színészre, akit helyettesít, a kaszkadőröknek képzettnek kell lenniük valamilyen speciális tudást igénylő területen, míg egy testdublőr részéről bőven elég, ha alkatilag hasonlít a helyettesítendő színészre. Amikor például Natalie Portman helyett egy dublőr sétált be egy szál tangában a hideg tóba a Király! című vígjátékban, vagy amikor Lena Headey helyett egy másik nő vonult anyaszült meztelenül végig Királyvár utcáin a Trónok harcában, ott csupán egy testdublőrre volt szükség, ám amikor Emma Stone helyett valaki más teniszezett A nemek csatájában, vagy amikor Harrison Ford helyett egy másik férfi lógott a nácik teherautójának oldalán Az elveszett frigyláda fosztogatóiban, ott már kaszkadőr kellett. A kaszkadőr szakmával ellentétben testdublőrnek lenni egyáltalán nem veszélyes, maximum azzal a kellemetlenséggel járhat, hogy sok esetben meztelenül kell a stáb elé állnia az embernek.

Natalie Portman a Király! című filmben

Mivel különösebb képesítést és tehetséget ez a munka nem kíván meg, a megbecsültsége sem annyira nagy, viszont jól fizet. Mondjuk az is igaz, hogy kifejezetten kevesen vannak, akiknek ez jelenti a fő bevételi forrását. Magyarországon például senkiről sem tudunk, aki hosszabb időn át pusztán abból meg tudott élni, hogy filmekben testdublőrködött, és a hollywoodi piacon iscsak azok tartoznak a szerencsések közé, egy-két kivételtől eltekintve, akik annyira hasonlítanak egy nagy, és gyakran forgató sztárra, hogy állandóan őket kérik fel a színész helyettesítésére. Persze nem minden sztárnak van állandó testdublőre, de vannak, akik ragaszkodni szoktak a sajátjukhoz, mint például Michael Douglas vagy Mark Ruffalo. Vagy ott vannak még a hosszú évadokon át elhúzódó sorozatok, amik nemcsak a színészeknek, hanem a testdublőreiknek is éveken át nyújtanak biztos bevételi forrást. A Trónok harca például az a sorozat, aminek forgatásán hemzsegnek a testdublőrök.

 

Testdublőrök Magyarországon

A testdublőrök fő bevetési területét a meztelen és a szexjelenetek jelentik. Muhi Zsófia, a Testről és lélekről és a Brazilok casting directora szerint Magyarországon ilyen helyzetek ritkán adódnak, ezért viszonylag kevésszer van szükség testdublőrökre is. Zsófi szerint nálunk biztosan nincs, aki meg tudna élni testdublőri munkákból, hiszen ehhez túl kevés a lehetőség. Mivel a hazai filmes piac kicsi, olyan színészeink sincsenek, akik kizárólag filmes munkákból élnek, ezért sem alakulhattak ki a Hollywoodban megszokott színész-testdublőr párosok. Az, hogy a filmben szükség lesz-e testdublőr munkájára, általában már a meghallgatásokon eldől.

Mi már a casting fázisban jelezni szoktuk az esélyeseknek, hogyha szexjelenet vagy bármilyen meztelenkedés várható lesz a filmben. A szakmában valamennyire lehet tudni az egyes színészekről, hogy ki az, aki vállal meztelenséget, és ki az, aki nem, de attól még minden egyes alkalommal újra fel kell tenni ezt a kérdést. Nem lehet általánosan olyan kijelentést tenni egy színészre, hogy ő mindig vállalja, és olyat sem, hogy ő viszont soha, mert ez annyi mindentől függ. Az ember teste egy intenzíven és állandóan változó matéria. Terhesség, szülés, életkor, hány kiló jött fel vagy épp mennyi ment le. A színészek pedig erre mind érthetően borzasztó érzékenyek. És persze mindig nagyon projektfüggő is, hogy elvállalnak-e egy meztelenséggel járó szerepet. A színésznők például nem szeretnék, hogy elkönyveljék őket olyannak, aki mindig hajlandó vetkőzni. Ezért is fordulhat elő, hogy valaki egyszer bevállal egy vetkőzést, legközelebb meg már nemet mond. Senki sem szeretné, hogy úgy gondoljanak rá, mint a vetkőzősre, akit mindig lehet hívni, ha meztelen jelenet is van a filmben.

Emilia Clarke a Trónok harcában

A táncosok a legjobb testdublőrök

És hol szerez egy casting direktor megfelelő testdublőrt? Zsófi szerint nincs általános szabály, de tény, hogy Magyarországon gyakran szokás táncosokat alkalmazni.

A Saul fia gázkamrás jeleneteiben például egy Hód Adrienn által válogatott és koreografált tánccsapat volt látható, és Sztarenki Dórát is Egyed Bea, egy kortárs táncos helyettesítette A martfűi rém meztelenséget igénylő jelenetében. A táncosok számára teljesen evidens a testük használata, hiszen nekik a testük az abszolút játszófelületük, ráadásul a magyar kortárs táncban már általánosnak mondható az előadásokon belül a meztelenség. Ezért is alakult úgy, hogy ha ilyen helyzet van egy filmben, akkor első körben köztük szoktunk körbenézni.

A testdublőröket rendszerint a produkció hozza, és a magyar színészek jellemzően nem szoktak beleszólni, hogy ki helyettesíti a testüket, de minél nagyobb sztár valaki, annál inkább lehetősége van ebbe is beavatkoznia.

Bizonyos elismertségi szint fölött már mondhatja azt valaki, hogy én nem szeretném, hogy ilyen legyen a mellem vagy a combom

– magyarázza Zsófi. Nyilván a produkció olyan dublőrt próbál találni, aki a lehető legjobban hasonlít, és senkinek nem célja rossz fényt vetni a színészre. Jellemző, hogy minél ismeretlenebb egy színész, annál inkább bevállal meztelenkedést is, és minél ismertebb, annál kevésbé.

A színészek annyiféleképpen tudnak egy ilyen helyzetet megélni. Van, aki úgy gondolja, hogy ha nem az ő teste van a vásznon, akkor az nem hiteles a játékára nézve, más meg nem akar vetkőzni, mert annyira frusztrálná a helyzet, hogy az már a munkájában hátráltatná. A lényeg az, hogy akárhogyan is viszonyul ehhez, a produkciónak ezt tiszteletben kell tartania, és megoldást kell találni a helyzetre. Megoldás pedig mindig van, és szerencsére nem találkoztam még olyan helyzettel, hogy valakit azért kirúgtak volna, mert nem volt hajlandó levetkőzni.

A martfűi rém című Sopsits Árpád film egyik eredeti plakátja.

Így éli meg egy színész a helyettesítést

A testdublőrök bevetéséről a nézők a legtöbb esetben egyáltalán nem értesülnek, a magyar filmek esetében pedig különösen ritkán hallani arról, ha valaki helyett más meztelenkedik. A kevés ilyen esetek egyike volt Sopsits Árpád A martfűi rém című sorozatgyilkosos thrillere, melynek egyik áldozatát alakította a Terápiából ismert színésznő, Sztarenki Dóra. Azonban a meztelenséget igénylő jelenetben, valamint a film egyik plakátján már nem az ő teste volt látható.

A jelenetben a gyilkost játszó színész, Hajduk Károly leüt engem. Én ájult vagyok, és ő letépi rólam a ruhát. Erőszakolós jelenet, nem mennék mélyebben bele. A produkció azt kérte tőlem, hogy legyek teljesen meztelen. Mivel ez egy ájult helyzet, ami nem kívánt színészi alakítást, mert ott csak egy test vagyok, úgy éreztem, hogy ezt nem szeretném megcsinálni. Amúgy is kicsit szemérmesebb vagyok, nehezen vetkőzök filmben vagy színházban. Persze ha a jelenet színészi alakítást kívánt volna részemről, az egy más helyzet lett volna, de így nem akartam. Bár Árpiék próbáltak meggyőzni, hogy csináljam meg, végig nagyon megértők voltak, és elfogadták az érveimet. Ettől még én is végig jelen voltam a felvételnél. Nem dohányzom, de ekkor pár óra alatt elszívtam fél doboz cigit, annyira ideges voltam. Szörnyű volt végignézni, éreztem, hogy én nem bírtam volna végigcsinálni azt, amit a Bea, aki a testdublőröm volt. Színészként próbálok nagyon körültekintően dönteni az ilyen helyzetekben, és csak akkor mondok igent, ha a meztelenkedés nagyon indokolt a karakter, az alakítás vagy a történet szempontjából. Nem zárkózom el teljesen tőle, az Árulók című filmben például volt egy félmeztelen jelenetem.

Sztarenki Dóra (Fotó: Rozmanitz Gábor)

A digitális jövő

A számítógépes trükktechnológia fejlődése a testdublőrök alkalmazására is komoly hatással van. Manapság már nem feltétlenül kell testdublőrt szerződtetni a meztelenkedéshez, hiszen akár digitálisan is „le lehet vetkőztetni” valakit. Erre tökéletes példa a Machete című film, amiben Jessica Albát meztelenül láthattuk zuhanyozni, pontosabban azt hihettük, hogy őt látjuk. A meztelenkedést minden filmben elutasító színésznő valóban ott állt a kamerák előtt a zuhanyzóban, csakhogy volt rajta fürdőruha. Egy fürdőruha, amit a nézők már nem láthattak, ugyanis digitálisan kipucolták onnan, az emiatt hiányzó felületeket pedig újra megrajzolták. Persze még így is bőven akadnak helyzetek, amikor egyszerűbb vagy olcsóbb egy testdublőrt megfizetni, mint egy komplett CGI csapat munkáját finanszírozni, de kétségtelen, hogy ehhez a technikához egyre gyakrabban nyúlnak a filmesek. Mostanság már az sem feltétlenül okoz gondot, ha a színész arcát kell a dublőr testére „montírozni”, amire jó példa az Én, Tonya című mozi, ahol a legvadabb korcsolyaugrásoknál – amiket Margot Robbie már nem tudott megcsinálni – nyúltak ehhez a megoldáshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top