Szabadidő

A sínek mellett gyalogoltatta az utasokat a MÁV – frissítve

Beszakadt a vonat padlózata, séta várt az utasokra a következő megállóig. A MÁV közlése szerint rongálás okozta a fennakadást Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.

Május 1-jén adta hírül a MÁV, hogy nem sokkal 9 óra előtt Tatabánya és Szárliget között meghibásodott egy S10-es személyvonat.

Mint a hirtv.hu megtudta az egyik utasnak a Facebookra feltöltött fotójából, valójában a vonatkocsi padlózata szakadt be a székek közötti folyosón. A további „élménybeszámolós” képekből pedig az is kiderül, hogy az utasokat leszállították a szerelvényről, majd a vonatsínek mellett kellett elsétálniuk a következő megállóig.

Frissítve (14:33):

MÁV: 10 centis volt a lyuk, az utasok nem voltak veszélyben

A MÁV – az NLCafénak küldött – közleményéből kiderül, rongálás okozta a kedd reggeli fennakadást a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.

Mint írták:

A FLIRT motorvonat padlólemezén körülbelül 10 centiméter nagyságú lyuk és egy hosszabb repedés keletkezett, melyet valószínűsíthetően egy, az állomásra behaladás közben felcsapódó sínrögzítő heveder okozott. A vizsgálat jelenlegi állása szerint nem zárható ki a szándékos rongálás, mivel a biztonságosan rögzített heveder magától nem mozdulhatott el. A szakemberek még vizsgálják az eset részletes körülményeit, és a rendőrség is eljárást indított az ügyben. Személyi sérülés nem történt, az utasok nem voltak veszélyben. A vonaton tartózkodókat a fedélzeti hangos utastájékoztató berendezésen keresztül értesítették, hogy saját felelősségükre elhagyhatják a szerelvényt, majd a jegyvizsgáló a helyszíntől megközelítőleg 200 méterre található peronhoz kísérte az utasokat. A vasúttársaság egy Railjet és egy személyvonat segítségével gondoskodott a továbbutazásról, erről az akkor már a peronon várakozókat tájékoztatták.

A helyszínelés befejezéséig, délután negyed 2-ig csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok Tatabánya és Szárliget között. Az ideiglenes korlátozás miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon utazóknak egyes vonatoknál 10-15 perccel hosszabb menetidővel kellett számolniuk.

A kialakult helyzet miatt az utasok elnézését és megértését kéri a vasúttársaság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top