Szabadidő

Nyár lesz a héten

Főként napsütéses idő lesz a héten, de egy-két zivatar azért bezavarhat. A hőmérsékletre nem lesz panasz.

Május elsején, kedden reggel, délelőtt általában napos idő várható, de az Alföldön és északkeleten már reggel is több lehet a felhő, ott ekkor még zápor, zivatar is előfordulhat. Napközben a Dunántúlon főként fátyolfelhők szűrhetik a többórás napsütést, keletebbre viszont erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és délután záporok, kisebb eséllyel zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős lesz, viharos lökések csak zivatar környezetében fordulhatnak elő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11–16 fok között valószínű, de a nyugati megyékben néhol 9-10 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24–29 fok között alakul – írja a kiderul.hu.

Szerdán országszerte többórás napsütésre van kilátás. A nap első felében a Dunántúlon lehet több a felhő, ott ekkor záporok is kialakulhatnak, majd napközben már máshol is erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és délután, este már inkább az ország északnyugati felén, főleg a Duna–Tisza közén van nagyobb esélye zápor, zivatar kialakulásának. A jellemzően déli, délkeleti szelet élénk, a középső területeken erős lökések kísérhetik, zivatar környezetében esetleg viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9–17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24–30 fok között alakul.

Csütörtökön nyugat, délnyugat felől felhőzetnövekedés valószínű, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon, a legkevesebb a Dél-Dunántúlon várható. Nyugat felé haladva növekvő eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar, az Alpokalján heves kísérőjelenségek sem kizártak. A délkeleti és a sokfelé változó irányú szél sokfelé megélénkül, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10–17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24–31 fok között alakul.

Pénteken sok fátyolfelhő, emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű, de több órára kisüthet a nap. Nyugat felé haladva növekvő eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar. A változó, illetve egyre inkább északias szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10–17, a legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 22–29 fok között alakul.

Az előrejelzések szerint a hétvége is napos lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top