Szabadidő

Előkelő helyen végeztek a magyar lányok a matematikai olimpián

Egyéniben ezüst- és bronzérmekkel tértek haza a magyar lányok a megmérettetésről, csapatban pedig az európai országok között a hatodik legjobb eredmény lett az övék.

Idén Firenzében zajlott az Európai Lányok Matematikai Olimpiája (EGMO) ötvenkét, nem csak európai ország részvételével. Az április 9-én kezdődő, kétnapos megmérettetésen a részt vevő országok bővebb mezőnyében az előkelő 7. helyet szerezte meg a Kocsis Anett, Vankó Miléna, Kerekes Anna és Janzer Orsolya Lili gimnazisták által alkotott magyar csapat. Ha csak az európai országok sorrendjét nézzük, akkor a válogatott a hatodik helyen zárt.

A magyar csapat

Kocsis Anett és Vankó Miléna egyéniben bronzérmesek lettek, míg Kerekes Anna és Janzer Orsolya Lili ezüstérmet nyertek – minden versenyző csupán egy vagy két ponttal maradva le a fényesebb (ezüst- ill. arany-) éremről. A lányok a Morgan Stanley budapesti irodája és a Bolyai Matematikai Társulat támogatásával készülhettek és vehettek részt a versenyen.

A magyar csapat az eredményhirdetés után Firenzében

A felkészítésben is részt vevő csapatvezetők, Fekete Panna és Nagy Zoltán Lóránt elmondták: „A versenyzők többéves lelkiismeretes, elkötelezett munkája és tehetsége hozta meg a sikert; amiben osztoznak szüleik, iskolai felkészítőik és az őket támogató tehetséggondozó táboroztatók is. Reméljük, hogy a verseny fő üzenete minél többekhez elér: a kapott talentumaidat azok kiteljesítéséért kaptad, és messzire juthatsz vele, ha hiszel benne – túllépve elvárásokon és sztereotípiákon.”

„Az EGMO az egyik legnevesebb középiskolai matematikai verseny, melynek célja, hogy megerősítse a matematikában tehetséges lányokat képességeik kibontakoztatásában. Nagy büszkeség számunkra, hogy ilyen kiválóan szerepeltek a lányok az olimpián” – mondta Molnár-Sáska Gábor, a Morgan Stanley Kockázatelemzési osztálya kvantitatív részlegének vezetője.

STEM – biztos karrierút lányoknak is

Becslések szerint Magyarországon 20 ezernél is több informatikust tudna felvenni a munkaerőpiac, de egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években. A trendek azt mutatják, hogy a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics), azaz a természettudományi, technológiai, mérnöki vagy matematikai irányban továbbtanuló fiatalok helyezkedhetnek el a legjobb eséllyel széles perspektívát kínáló területeken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top