Szabadidő

Ez a férfi ügyesebben tud kézen járni, mint a legtöbb ember a lábán – videó

Hegyet mászik, súlyzókkal trükközik, árkokat ugrik át - mindezt persze kézen állva.

Már több mint 20 ezren látták a BBC videóját, amelyen egy 32 éves észak-etióp férfi, bizonyos Dirar Abohoy mutatja be, mennyire profi a kézen járásban. A fiatal férfi hegyeket mászik, súlyzókkal a kezén trükközik, autókat vonszol maga után, embereket cipel a hátán és árkokat ugrik át – mindezt kézen járva.

Abohoy 9 éves korában kezdett el gyakorolni: amerikai és kínai akciófilmeken nőtt fel, gyerekként pedig azt hitte, minden egyes kaszkadőrmutatvány, amit a filmeken lát, igazi. Elhatározta, hogy ő is olyan lesz, mint a vásznon látott hősei.

A férfi ma is minden reggel és este 3 órát gyakorol, mára pedig olyan ügyesen tud kézen járni, ahogy a legtöbb ember még a lábán sem. Célja, hogy egy nap bekerüljön a Guiness-rekordok könyvébe. Az alábbi videót látva pedig úgy gondoljuk, erre minden esélye meg is van.

Vicces adalék, hogy a férfi édesanyja a mai napig nagyon félti, hogy egyszer kézen járás közben fogja kitörni a nyakát. Ettől még persze ő is örül fia hirtelen jött hírnevének.

Kattints a lejátszáshoz!

(Oddity Central)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top