Lehet, hogy Therese volt a Für Elise címzettje, és talán nem is Beethoven írta

Beethoven 25. a-moll bagatellje, avagy közkeletűbb nevén a Für Elise a zenetörténet egyik legismertebb, legfülbemászóbb dallama, ami romantikus zsánerdarabként és lakótelepi kapucsengőszignálként egyaránt kifogástalanul működik, egyszerűsége miatt pedig kezdő zongoristáknak is ideális; aki még nem hallotta legalább egyszer életében valami tikkadt nyári napon egy általános iskolából vagy földszinti lakásból kiszűrődni a tétován, esetleg nagy gesztusokkal előadott zongoraművet, az talán nem is ezen a bolygón él. A mű az elmúlt körülbelül másfél évszázadban annyira túl (és el) lett használva, hogy valószínűleg keveseknek jutna eszébe, hogy ez a látszólag tét nélküli, szentimentális kis klimpírozás a szerző félresikerült szerelmi életének szomorú emlékműve is egyben – pedig nagyjából ez a helyzet.

Részlet a Halhatatlan kedves c. filmből

Már ha egyáltalán ő írta a darabot; a Für Elise keletkezéstörténete ugyanis meglehetősen rejtélyes, ami egy ilyen világhódító nagy sláger esetében azért szokatlan. A dal valamikor 1810 körül születhetett, de csak 1867-ben, a Beethoven halálát követő negyvenedik évben publikálták, miután Ludwig Nohl zenetörténész egy müncheni lakásban felfedezte az eredeti kéziratot. Amit egyébként azóta sem látott senki rajta kívül (merthogy állítólag elveszett), így érthető, ha időről időre felmerül, hogy talán nem is a híresebb Ludwig írta a darabot, hanem maga az ambiciózus zenetudós. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a bonni Beethoven-ház archívumában található egy eredeti jegyzet a zeneszerzőtől, amelyen már fellelhetőek a Für Elise bizonyos részletei, és amit Nohl akár ismerhetett is, szóval ha tényleg ebből hozta össze ezt az örök érvényű kapucsengőhimnuszt, az minden bizonnyal a misztifikáció, a hamisítás és az őszinte rajongás egyik legnagyobb teljesítménye.

Ludwig Nohl

De van még más furcsaság is. Ha elfogadjuk (és azért inkább fogadjuk el), hogy tényleg létezett eredeti kézirat, és tényleg Beethoven a szerző, akkor sem teljesen egyértelmű, hogy ki is a mű címzettje, a titokzatos Elise. Az egyik legszórakoztatóbb elmélet szerint Elise valójában nem is Elise, hanem Therese, csak Nohl képtelen volt kisilabizálni az egyéb problémái mellett még diszlexiával is küzdő komponista legendásan kaotikus és olvashatatlan kézírását, és így lett Elise-ből Therese. Na de akkor ki az a Therese?

Beethoven, aki egy ízben még Goethével is összekülönbözött azon, hogy az író túlságosan mélyen és lelkesen hajolt meg valami herceg előtt egy fürdőhelyen, sokat fáradozott a kor társadalmi különbségeinek lebontásán a maga szerény eszközeivel, és ennek jegyében aztán rendkívüli tehetséggel zúgott bele rendszeresen olyan nőkbe, természetesen teljesen reménytelenül, akik rangjukat és vagyoni helyzetüket tekintve jóval fölötte álltak. Ilyen volt Brunszvik Teréz (egy másik Teréz) magyar grófnő és óvodaalapító és/vagy a húga, Jozefin, a hölgyek unokatestvére, Giulietta Guicciardi, akinek a Holfényszonátát dedikálta, a dúsgazdag kereskedőfeleség Antonie Brentano, valamint az ugyancsak jómódú bécsi családból származó Therese Malfatti baronesz és énekesnő, akit állítólag még feleségül is kért. Alighanem utóbbi lehetett az a bizonyos Therese, amit az is alátámasztani látszik, hogy az eredeti kottára is az ő hagyatékában bukkantak rá.

Azonban időközben előkerült egy igazi Elise is a komponista életéből: Elisabeth Röckel (született Maria Eva), a fiatal és gyönyörű szopránénekesnő, aki egyébként nemcsak Beethoven figyelmét keltette fel, hanem a zeneszerzőként, képzőművészként és íróként egyaránt nagyra tartott E.T.A. Hoffmannét is (ő a Don Juanba foglalta bele a nő alakját), és akinek tényleg valamikor 1810 körül tett házassági ajánlatot az egész életében a Halhatatlan Kedvest hajszoló Beethoven – persze hiába, hiszen Elisabeth hamarosan hozzáment egy másik zenei titánhoz, Johann Nepomuk Hummelhez.

Elisabeth Röckel

Hogy pontosan mi az igazság, az talán soha nem fog kiderülni, de ha legközelebb felcsengetünk valakihez, és megszólal az ismert dallam, jusson csak eszünkbe a megszállott kutatóként vagy zseniális imposztorként fantasztikusat alakító Ludwig Nohl, a kor legkiválóbb férfijait magába bolondító Elisabeth Röckel, a túlságosan előkelő Therese Malfatti vagy a mindig reménytelenül szerelmes és mindig reménytelenül csúnyán író Beethoven – máris új, izgalmas jelentésrétegekkel gazdagodik a mű.

képek: Wikipedia