Szabadidő

A Marvel egyik szuperhőse is beszállt a rákellenes harcba

Ráadásul a Marvel-univerzum legszókimondóbb, legbotrányosabb hőse, sajátos stílusában tört pálcát a daganatos betegségek legyőzése mellett.

A sérthetetlensége mellett maró iróniával támadó Deadpool a Marvel egyik legjobb húzásának bizonyult az utóbbi években. A Ryan Reynolds főszereplésével leforgatott első film több mint 783 millió dollárt hozott a konyhára, emellett számos rekordot is megdöntött a bemutatót követően.

Természetesen gyors iramban nekiálltak a második rész forgatásának is, ez pedig valódi jutalomjátékra adott lehetőséget a stábnak és a marketinges csapatnak is. Deadpool ugyanis üdítően kretén poénjaival és az úgynevezett negyedik falat áttörő, a nézőkkel közvetlen kapcsolatot fenntartó beszólásaival hamar a közönség kedvencévé vált, kiemelkedve a szigorú arccal a távolba meredő szuperhősök tömegéből.

A második rész premierjére május 18-án kerül majd sor, a várakozások fokozására pedig nemrég új, speciális előzetest tettek közzé a készítők. Az alábbi traileren Deadpool szokásos piros-fekete szerkója helyett rózsaszín szuperhősszerelésben látható, amelyre egyből rá is tér mondandójában.

A tömören csak Fuck Cancer elnevezésű kampányban a rajongók adományaikkal szállhatnak be egy nyereményjátékba, amelynek fődíja a különleges, rózsaszín Deadpool-ruha, de Ryan Reynolds ígérete szerint más, a filmhez kapcsolódó ajándékok is gazdára találnak majd.

Reynolds 2016-ban egyszer már közzétett egy hasonló felhívást, akkor a hererák megelőzésének fontosságát igyekezett hangsúlyozni, a „Touch Yourself Tonight” című pár perces videóval. A hererák ugyanis a 15-35 év közötti férfiaknál előforduló leggyakoribb daganatos megbetegedés, amely ráadásul rendkívül alattomos is lehet. A megelőzés és szűrés fontosságával kapcsolatban olvassák el dr. Köves Béla urológus szakorvossal készült interjúnkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top