nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Ilyen, amikor egy dán dog nekiront a szemetesnek

Ilyen, amikor egy dán dog nekiront a szemetesnek

Egy kutya, aki éjjel kipakolta a fürdőszobai szemetest, egy kétségbeesett és szégyenlős gazdi, egy magabiztos állatorvos és az asszisztens, aki próbál nyugalmat sugározni.
Kaktusz Virág
f Ajánlom

Az utóbbi időben az a furcsa érzésem van, az állatorvosi rendelő azért tart fenn vonalas számot, hogy az asszisztens egyfajta coach-ként üzemelhessen az orvos és a páciensek gazdái között.  Minden problémát nagyon komolyan kezelünk és a lehető legbánatosabb hang birtokosának is próbálunk vigaszt, kapaszkodót nyújtani mindaddig, míg a rendelőbe beérve ki nem derül, mi is a valódi gond.

Érdemes tudni, hogy az asszisztens egyfajta pszichológus és diploma nélküli orvos is egyben, ám mindezt soha sem vallaná be magáról. Muszáj kicsit lélekbúvárnak lennie, hiszen a csak beszélgetésre vágyó idős hölgy és az állatkája kedvéért csapot-papot eldobó stresszes üzletember, a millió gonddal küzdő, sokgyerekes anyuka a beteg cicával vagy a kiskamasz a haldokló hörcsöggel mind-mind más bánásmódot igényelnek. Mindeközben pedig egy profi nyomozó tehetségével teszünk fel keresztkérdéseket annak érdekében, hogy a probléma súlyosságát fel tudjuk mérni.

A minap egy kétségbeesett női hang törte meg a reggel békés monotóniáját hívásával. Gyakorlatilag köszönés nélkül vágott bele gondolatai közlésébe.

Gazdi- A kutyám lenyelt valamit.

Én- Értem asszonyom. Azt esetleg tudja, hogy mit?

G- Igen.

É- És elárulná, kérem?

G- Jajj! Nem szívesen.

É- Minden bizonnyal oka van erre, mégis arra kérem, mondja el, az állatkája érdekében, könnyebb dolgunk lesz úgy.

G- Ha beviszem Önökhöz, tudnak segíteni?

É- Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de mire ideér, szeretnénk felkészülni, hogy azonnal a gyógyítás kerülhessen fókuszba.  Szóval, mit nyelt le a kutyus?

G- A kukában turkált itthon, és elég sok dolog eltűnt, szóval azt hiszem megette őket.

É- Ez konyhai szemetes volt? Emészthető dolgok tűntek el? Ételmaradékok esetleg? Csont volt benne?

G –Jaj, ne kínozzon már a kérdéseivel? Ez a fürdőszobai szemetesem volt és tamponokat evett meg a kutyám.

É- Körülbelül hány darab fogyott el, és meg tudná-e mondani, nagyjából hány órával ezelőtt történt mindez? –Fontos tudni az időpontot, mert nem mindegy, hogy a gyomorban, vagy a belekben keressük majd az idegen testet.

G- Jajj! Túl fogja élni? – kérdezi zokogva.

É- Értem, hogy rémült, de kérem, válaszoljon! Mikor és mennyit evett meg?

G- 6-8 darabot talán, és valamikor este, esetleg éjszaka. Nem voltam itthon, nem tudom sajnos pontosan! Jajj! Olyan őrülten kellemetlen ez nekem!

A doktor úr igen jó kedélyű ember, lelkivilágát nem lehet egykönnyen megbolygatni. Mert valóban szereti az állatokat, szinte minden turpisságban benne van, ha a páciensei érdekei azt követelik meg.  Egyszerűen lehet vele közölni milyen kihívás előtt áll majd hamarosan:

Én- Jön egy nő, 30-nál idősebb, 40-nél fiatalabb, szerintem egyedülálló, minden mondata „jajj” felkiáltással kezdődik, egy fél szemetesnyi tampont kell a kutyájában megtalálnod úgy, hogy nem is tudod mit keresel, mert ez „jajj, de kellemetlen”. Valahogy nem láttam az őszinte örömöt szétterülni arcán a felvázoltak hallatán-

Orvos- Tehát jön egy kisasszony a kutyájával és mielőtt ideérne máris hülyének néz? Úgy gyógyítsak profin, hogy közben nő a toll a hátamon? Mennyire hiteltelen ez így? 

Persze ez a hőbörgő csapkodás szinte mindennapi közjátékszámba megy közöttünk. Mire a kis páciens ideér majd, doktor úr a legkedvesebb és megnyugtatóbb mosolyával udvariasan társalog majd arról, amiről nem beszélhet.

Képünk illusztráció. Fotó: Wikipédia

Hamarosan pedig megjelenik az ifjú, jól szituált nő a rendelőben, sírástól elmaszatolódott szemfestékkel és őszinte szorongástól aggodalmas arckifejezéssel és egy hatalmas dán doggal az oldalán. Ekkor pedig lelki szemeim előtt legördül a függöny, és kezdetét veszi a színházi előadás, mert mindaz, ami innentől következik, másként nem definiálható. A kérdés csak az, hány felvonásos lesz.

O- Jó reggelt, mi járatban? Csak nem betegeskedik ez a szépfiú? –Mindeközben fél kézzel a dog fejét simogatja. Persze látom, hogy szeme már gyomor tájékon keresi az árulkodó és nagy pánikra okot adó puffadás jeleit. –

G- A kis drágám turkált a szemetesben, megevett ezt-azt.

Kedvenc főnököm a lehető legártatlanabb, de mindemellett őszinte bizalmat ébresztő tudományos arckifejezéssel, állát vakargatva, csak az alábbit fűzi a hallottakhoz:

O – Értem! Tehát idegen testet keresünk odabent és ahogy elnézem a fiúcska méreteit, akár nagyobb tételről is szó lehet.

Én ekkor már nem tudom, miként erőltessem magamra az érdeklődő ábrázatot, ami még kellően komoly is hozzá, de az előadás javában folyik, mindenki játssza a rá írt szerepet, bár még nem lehet előre tudni, dráma vagy komédia lesz-e a végkifejlet. A „kis drága” azonban mind a 86 kilós súlyával biztosan nálunk vendégeskedik majd pár órán át. Mi tagadás, szép kiállású fiatalember, meg kell hagyni. És valóban, néhány perccel később a doktor úr szépen kéri, a „kutyuska” maradjon a rendelőben néhány órát, míg készül róla egy hasi ultrahang és az ehhez szükséges enyhe bódításból magához nem tér. Elképelhető, hogy egy röntgent is kell készítenünk róla, hogy teljes képet kapjunk. Közben pedig korrektül tájékoztatja a még mindig „jajj, Istenem!” felkiáltások mellett aggódó gazdit a lehetséges további lépésekről.

Mert, ha szerencséje van ma mindenkinek, azok a fránya ismeretlen dolgok már akár a bélcsatornában is lehetnek és kis szerencsével maguktól távozhatnak. Kevésbé szerencsés esetben kell nekik egy kis „csúsztató anyag”, hogy könnyebben távozzanak. Előfordulhat az is, hogy még a gyomorban van minden, ekkor a hánytatás segíthet, legvégső esetben pedig, ha sem elől, sem hátul nem távozik, akkor sajnos csak műtétben lehet gondolkozni, ami egy ekkora állat esetén több mint kritikus.

A gazdi, tudomásul véve azt, hogy bármennyire is aggódik, távoznia kell a rendelőből már-már az ajtó felé halad, ám az utolsó pillanatban mélyen szemembe nézve felteszi kérdését. Kikísérne, kérem? Hát hogyne kísérném ki, és nyilván az is teljesen természetes, hogy megígérem, ha bármilyen irányban távozna is a „jajj de kínos és kellemetlen” csomag, mindenképpen eltüntetem a doktor úr elől. Hogy mindezt hogyan gondolta, szerintem maga sem tudja, de szerencsére ezt nem nekem kell mérlegelnem.

Távozását követően kontrasztanyagot itatunk méretes páciensünkkel és bebódítjuk az ultrahanghoz. Közben azért imádkozom, hogy valami minimális tónusa maradjon még, legalább az asztalra felrakásig, mert 86 kiló, élettelen alvó testet toronydaruval sem fogunk tudni mozgatni kettesben. Alig néhány órával később a gazdi friss öltözékben és még frissebb sminkben mosolyogva szorongatja doktor úr kezét és roppant hálával mosolyog rá. Közben pedig szorgalmasan bólogat és „jajj, de jó, jajj, de örülök” mondatok hagyják el tökéletesre rúzsozott száját. Boldog, hiszen ő is látja a röntgenfelvételen, a bélcsatorna utolsó traktusában haladnak már a doktor úr szerint „számomra nem felismerhető, de mindenképpen emésztetlen idegen testecskék, szám szerint mind a tizenegy, mit is ehetett meg ez a csacska kis kutyus? Mindegy is, hiszen néhány órán belül egy guggolás kíséretében távozik majd belőle, természetes úton minden.”

Távozásuk után az orvos csak néz rám, fejét csóválja és ismét nagyon bölcs megállapításra jut. „Rém nehéz hülyének kinézve okosnak lenni! Persze közben remélem, a dog majd a nagykörút közepén guggol neki a délutáni tömegben! Na az lesz majd az igazi jajj, de kínos!” Majd önön szellemességén jót derülve mára bezárja a rendelőt.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]