nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
„Fogalmam sincs, mi lesz háromnál” – Jocó bá egy olyan tanár, akinek csak a gyerek számít

„Fogalmam sincs, mi lesz háromnál” – Jocó bá egy olyan tanár, akinek csak a gyerek számít

Egy pedagógus, aki nemcsak szereti a munkáját, de tesz is a gyerekekért. Minden helyzetben kiáll értük, és csak annyit vár el tőlük, amennyit ő is ad. Balatoni József közel sem szokványos tanár, ez nektek is kiderül majd az interjúból.
Szarka Nóra
Szarka Nóra
f Ajánlom

Mióta tanítasz?

5 éve, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában. Történelmet, hon- és népismeretet és tanulásmódszertant. A másik szakom egyébként az olasz.

Mindenki Jocó bának hív?

Igen, a gyerekek, a szülők és most már az újságírók is. Így vonultam be a köztudatba. Az oldalam neve is Jocó bácsi világa, pont emiatt.

Mi a titok? Mitől nyílnak meg neked a gyerekek?

Nincs titok, csak őszinteség van, meg odafordulás a gyerekek felé, és kikérem a véleményüket. Ahogy ők hallgatnak rám, úgy én is hallgatok rájuk. És mindig van időm arra, hogy beszélgessek velük, engem bármikor fel lehet hívni a mobilomon, este is, reggel is. Igyekszem a barátjuk lenni, szeretném, ha megbíznának bennem.

„Nem azt várom tőlük, hogy bebiflázzák az anyagot, hanem hogy gondolkodjanak.”

Mit tapasztalsz, milyen problémáik vannak a gyerekeknek?

Egyrészt baj van az magyar oktatás minőségével, színvonalával, a poroszos tanítás nem működik, azt el kellene felejteni. Úgy gondolom, hogy a tanítás egy többszereplős dolog. Részt kell vennie benne a gyereknek, a szülőnek, a tanárnak, csak akkor megy gördülékenyen, ha támogatjuk egymást. A módszerem nem a frontális tanításon alapul, hanem ötvözi az élménypedagógiát, kooperatív pedagógiát, a játékpedagógiát és a drámapedagógiát. Próbálok úgy tanítani, hogy folyamatosan kérdéseket teszek fel, kíváncsi vagyok a gondolataikra, nem azt várom tőlük, hogy bebiflázzák az anyagot, hanem hogy gondolkodjanak, kérdezzenek, kíváncsiak legyenek. Horribilis mennyiségű tényanyag van, a diákok iszonyúan leterheltek, sok a teljesen felesleges óra. Én hiszek abban, hogy becsukom a terem ajtaját, és csak azt tanítom meg, ami valóban lényeges és fontos. Kell tudni szelektálni.

Másrészt a gyerekeknek rengeteg problémájuk van, ami egyrészt életkori sajátosságokból fakad, illetve a családon belül is egyre több a baj. A szülők egyre kevesebb minőségi időt töltenek a gyerekekkel, mindenki rohan, stresszel, és éppen a legfontosabbra, a gyerekre nincs idő. Legszívesebben minden szülőt köteleznék arra, hogy legalább napi egy órát beszélgessen a gyerekkel, de úgy, hogy nincs bekapcsolva a tévé, senki nem nyomkodja a telefonját, csak egymásra figyelnek. Ezt meg lehet ejteni vacsora közben vagy annak elkészítése alatt, kutyasétáltatás közben. Aztán egyre kevesebb az ép család, szinte alig van olyan tanítványom, aki nem egy szülős vagy mozaikcsaládban él. Sok gyereknek nincs apukája, csak az anyukája gondoskodik róla, nem lát férfimintát. Ezekből rengeteg probléma adódik.

A harmadik dolog, ami megkeseríti a gyerekek életét, azok a túlzott elvárások. Napi 6-7 óra tanulás után menjen még nyelvet tanulni, járjon zeneórára, akár akar, akár nem, és még mellette sportoljon is. Ezt tudomásul kell venni, hogy nem megy. És a legtöbbször a gyerek igénye egyáltalán nem egyezik a szülő igényével.

„Azt látom, hogy a szülők a saját be nem teljesített álmaikat akarják a gyerekkel beváltatni, de a gyerek nem biztos, hogy ugyanezt akarja.”

Tudsz erre példát mondani?

Szerintem az a gyerek, aki asztalos akar lenni, azt hagyni kell, hogy menjen asztalosnak. Ha úgy gondolja, hogy ez való neki, akkor érettségi után tanulhasson szakmát, és ha utána megérik benne a gondolat, akkor majd visszaül a padba, és elvégez egy egyetemet. De butaság azt mondani, hogy mindenképpen kell egy diploma. Miért? Egy okos, jól tanuló gyerek is dönthet másként, és a szülőnek ezt tiszteletben kéne tartania. A szülőkkel sem vagyok rest erről beszélgetni, és sokszor sikerül is rávennem őket, hogy hagyják a gyerekeket dönteni erről. Egy olyan 18 éves, aki határozottan tudja, hogy mit szeretne csinálni, az kincs, és nem szabad ettől eltántorítani, kényszeríteni pedig tilos. Azt látom, hogy a szülők a saját be nem teljesített álmaikat akarják a gyerekkel beváltatni, de a gyerek nem biztos, hogy ugyanezt akarja. Van egy tanítványom, akit általános iskolás kora óta ismerek, tanítottam a testvérét is, de az anyukája nem akarta megengedni neki, hogy középiskolában is itt maradjon, mindenképpen másik iskolát akart neki választani. A srác nagyon el volt keseredve, és felhívtam az anyukát, másfél órát beszélgettünk, érveltem neki, hogy a gyerek legyen az első, aztán rábíztam a döntést. A fiú maradt, jól érzi magát, jól tanul, szerintem senki sem bánta meg…

Megengedheted magadnak azt a luxust férfiként, hogy főállásban taníts?

Egyelőre igen, de pontosan értem, hogy miről beszélsz. Nyáron lesz az esküvőm, és hamarosan szeretnénk gyereket is. Nettóban 200 ezret sem keresek, de a tanítás mellett rengeteg dolgot csinálok, mert a pályámat nem akarom feladni. Szakértő és tanácsadó vagyok több helyen, tartok tréningeket, írok cikkeket, több könyvem megjelent már, előadásokat tartok szerte az országban. Megkeresem másként a szükséges pénzt, ez így van már az egyetem kezdetétől.

Mindig tanár akartál lenni?

Gyerekkori álmom volt. Először alsós tanító, majd matek-fizika szakos tanár akartam lenni. Kamaszkoromban volt egy időszak, amikor meggondoltam magam, és bármi más akartam lenni, csak tanár nem. Végül Pécsre mentem, történelem szakra, és ez visszaterelt a helyes útra. A média mindig nagyon vonzott, és elég intenzíven jelen is van az életemben, hiszen publikálok, és műsorokban szerepelek rendszeresen, de pontosan tudom, hogy nekem tanítanom kell.

„Egy olyan 18 éves, aki határozottan tudja, hogy mit szeretne csinálni, az kincs, és nem szabad ettől eltántorítani, kényszeríteni pedig tilos.”

Mennyi időt töltesz a gyerekekkel tanórán kívül?

Egy tizedikes osztály osztályfőnöke vagyok, sok helyre megyünk, de sokszor több órát eltöltök azzal, hogy dumálok a srácokkal. Személyesen, telefonon, cseten. Ez fontos. Tudniuk kell, hogy rájuk mindig van és lesz is időm. Szeretem őket, az iskola számomra nem pusztán munkahely, hanem sokkal több ennél. Sokszor kapok visszajelzést, hogy az óráim hatására komoly, történelemmel kapcsolatos viták, beszélgetések indulnak meg otthon, ez visszaigazolás nekem arra, hogy jól csinálom. A múltkor este tízkor hívott az egyik gyerekem, hogy nem tudnak dönteni egy történelmi vitában, döntsem el én, hogy kinek van igaza.

Van hitvallásod?

Ember vagyok, és tanár. Nem veszek fel sosem álarcot, őszinte vagyok a gyerekekkel, megmondom, amit gondolok, és tőlük is ezt várom. Kulturált formában bármi ér az óráimon és azon kívül, lehet kritizálni. A humor is remek eszköz, minden helyzetet lehet kezelni humorral. Én nagyon tudok gyerek lenni, az óráimon igenis van helye a beszólásoknak, végig megy a nagyobbakkal az adok-kapok. Igaz, sosem volt azzal problémám, hogy túlságosan haverként bánnának velem, szót fogadnak, tisztelnek, ahogy én is őket.

Mondok egy példát: sokat táboroztatok, mert így tudom a gyerekekkel a legtöbb minőségi időt eltölteni, ilyenkor tudunk kötetlenül beszélgetni bármeddig. Az én szabályom az, hogy elmehetnek a nagyobbak a táboron kívülre vásárolni, sétálni, pusztán szólniuk kell, és megmondani, mikor érnek vissza. Ha később annál, amit megbeszéltünk, akkor pedig telefonáljanak rám. Tökéletesen működik. Egyszer viszont én hibáztam, mert el kellett intéznem egy fontos hívást, kisétáltam a táborból, és nem szóltam a gyerekeknek, akik kerestek. Számon is kérték, én pedig elnézést kértem tőlük, azóta nem csináltam ilyet, megjegyeztem. A szabályok, amit együtt alakítunk ki, rám is vonatkoznak. Ér hibázni, de tudni kell bocsánatot kérni és javítani, ez felnőttre, gyerekre egyaránt vonatkozik. Az én óráimon is előfordul, hogy nyűgösek, fáradtak, azt észre kell vennem, és egy kicsit kizökkenteni őket. Azonnal felvetek egy olyan történelmi eseményt, amiről lesz véleményük, és már túl is lendültünk. Sokszor hangzavar van az órán, ami kívülről káosznak tűnhet, de közben egy nagyon hatékony munka. Mindig igyekszem lekötni őket, felkelteni a kíváncsiságukat. Ja, és ha nem tudok valamit, azt bevallom, a következő órára utánanézek, vagy ott, együtt azonnal megnézzük az interneten. Nem vagyok lexikon, és nem vagyok tökéletes, de szerintem nem is kell.

„Sosem volt azzal problémám, hogy túlságosan haverként bánnának velem, szót fogadnak, tisztelnek, ahogy én is őket.”

 

Miért érezted fontosnak a Zöld Elefánt kampányt megcsinálni?

A Kék Bálna megjelenésekor annyira feldühített, hogy mindenki csak jajgatott és aggódott, hogy muszáj volt valamit csinálnom, alternatívát nyújtanom. Arról nem is beszélve, hogy nem szabad szó nélkül hagyni, hogy a gyerekekkel baj legyen, harcolni kell ellene. Nekem a népszerűségem a fegyverem, másfél millióan is lájkolnak időnként, és a Kék Bálna nevű szörnyűségre született a Zöld Elefánt. Sokszor megírom az oldalamon, hogy én mit tennék egy-egy helyzetben, és bízom benne, hogy segítek vele a srácoknak, igyekszem alternatívát nyújtani.

Hogyan fegyelmezel?

Mindig azt szoktam mondani, hogy ne kelljen elszámolnom háromig. Fogalmam sincs, mi lesz háromnál, azt én sem tudom, de még kettőig sem szoktunk eljutni. Ez benne a misztikum.

A kollégáid mit szólnak hozzád?

Szerencsére nálunk eléggé hasonlóan gondolkoznak a tanárok, de biztosan nem szeret mindenki, ezzel nincs bajom. Kintről, az interneten keresztül sokkal több kritikát kapok, de ez meg a népszerűség átka, megbirkózom vele. Például a tetoválásaimat rendszeresen kritizálják, sokak szerint így nem lehet valaki tanár, szerintem meg igen, nem zavar a véleményük. Rövid gatyában és papucsban megyek jó időben tanítani, a tananyagot megtanuljuk, a gyerekek figyelnek rám, szeretnek, mindegy, hogy mi van rajtam, vagy van-e újabb tetkóm. 

Balatoni József Kamaszharc című regényével

A Kamaszharc című első regényed után áprilisban jelenik meg a következő könyved, Tanulj szabadon, taníts szabadon címmel. Hogy van mindenre időd?

Remek az időbeosztásom, zuhanyozás közben kigondolom, mit akarok írni, és aztán már csak le kell ülnöm a cikk elé, és megírom. A könyveimet is először fejben írom, aztán nagyon gyorsan papírra vetem. A Tanulj szabadon, taníts szabadon az elmúlt öt évemet öleli fel, iskolai történeteket, a pedagógiai hitvallásaimat, iskoláról alkotott gondolataimat, gyakorlatokat, tanulási-tanítási praktikákat, ehhez kapcsolódó sztorikat tartalmaz. Júniusban jelenik meg az ötödik könyvem, ami egy újabb regény lesz, Osztályharc címmel. Ez a könyv Hori (a Kamaszharc főhőse) osztályának az utolsó tanévét öleli fel a gimiben. Közben pedig folyamatosan járom az országot, előadásokat tartok. Hidd el, sosem unatkozom!

Megosztás Facebookon