Szabadidő

90 húsfarmon tartott kutyát mentett meg az olimpikon síelő

Az amerikai síelő, Gus Kenworthy 90 kutyát mentett meg egy dél-koreai húsfarmról, hogy Amerikába és Kanadába szállítsa a szerető családra váró állatokat.

Gus Kenworthy már 2014-ben Szocsiban is megmentett két kóbor kutyust, akikre az utcán talált rá. Az olimpikon síelő az idei téli játékokon is megtartotta jó szokását és nemcsak újabb kutyust vitt haza, de sikerült 90 halálra ítélt kutyát megmentenie egy dél-koreai húsfarmról.

„Ma reggel Mattel szívfacsaró látogatást tettünk Dél-Korea 17.000 kutyafarmjának egyikén – írja Instagram-oldalán. – Országszerte 2,5 millió kutyát tartanak a húsáért, gyakran elképzelhetetlenül rossz körülmények között. Persze, vannak olyanok, akik azzal érvelnek, hogy a kutyaevés a koreai kultúra része. És bár én személy szerint nem értek egyet velük, nincs jogom ráerőltetni a nyugati elveimet az itt élő emberekre. Ugyanakkor embertelen az a bánásmód, ami ezeknek az állatoknak kijut, a kultúra pedig soha nem lehet bűnbak a kegyetlenségre. Néhányak vélekedése ellenére ezek a kutyák semmiben nem különböznek azoktól, akiket házi kedvencként tartunk otthon.”

Kenworthy végül örökbefogadott egy kutyát a húspiacról, akit hazavisz magával Amerikába, továbbá állatvédők segítségével sikerült 90 további állatot megmentenie, akiket Amerikába és Kanadába szállítanak, hogy ott találjanak rá szerető családjukra.

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top