Szabadidő

A település, ahol minden utcát zeneszerzőkről neveztek el

Schuberttől csak pár lépés a Wagner, ahonnan egy merész kanyarral át lehet fordulni a Haydnre, de akár tovább is mehetünk a Liszt felé. És mindez alig kétórányira van Kaposvártól.

A kanadai Saskatchewan tartományban, valahol a végtelen, fagyos préri közepén (jó, talán nem pont a közepén) található egy aprócska település, ahol a 2006-os népszámlálási adatok szerint mindösszesen 34-en élnek, ez a szám pedig korábban sem volt sokkal magasabb: még a közösség virágkorában, valamikor a 20-as és a 60-as évek között is legfeljebb ennek a triplája. A fő helyi látványosságnak számító régi magtárakat 2001-ben ledózerolták, az iskola már évtizedekkel ezelőtt bezárt, így a tanulók a közeli Wynyardba buszoznak át reggelente, ami egyébként valóságos világváros, több mint 1500-an lakják, és van múzeuma is.

forrás: Facebook

Szóval az egész környék a lassú, romantikus elmúlás jegyeit mutatja, ami persze már önmagában is érdekes, de úgy meg pláne, hogy ezt a Google Mapsen pár kattintással körbejárható falut úgy hívják, hogy

Mozart.

Csak így egyszerűen Mozart, Wolfgang Amadeus nélkül. Kissé talán fellengzős elnevezés néhány egymás mellé dobált lepukkant lakókocsinak és észak-amerikai típusú készháznak, hisz nem feltétlenül ez az a kép, ami elsőként beugrik a bécsi klasszika legnagyobb mesteréről, ám talán pont ez a termékeny feszültség adja meg Mozart igazi varázsát és páratlan vonzerejét. Valahogy olyan közhelyes lenne, ha a pick-up truckokat vezető helyi lakosok helyett parókás férfiak csembalóznának az utcán, hímzett frakkban.

bécsi klasszika

És hogy mit keres Mozart a bécsi rokokót még csak távolról sem idéző kanadai prérin? 1904-ben egy svéd bevándorló, bizonyos Ole Lund és felesége, Julia igényeltek itt földet az 1872-es, a vidék betelepítését célzó ún. Dominion Lands Act alapján, majd a tíz dollár regisztrációs díjért cserébe kaptak is százhatvan angol holdnyit, amelyen farmot építettek és gazdálkodni kezdtek. A rákövetkező évben megalakult Saskatchewan tartomány, folyamatosan érkeztek a telepesek és vasútvonalat is bővíteni kezdték arrafelé, szóval pezsgett a környék, legalábbis magához képest. A vasúttársaság Lundék farmjáról irányította a munkálatokat, és hálából felajánlották a házigazdáknak, hogy nevezzék el ők a közeli állomást. Julia állítólag remekül zongorázott, és rajongott klasszikus zenéért, így nem sokáig hezitált: 1909 április elsejétől a Lund házaspár birtoka nem csak egy magányos farm volt a láthatárba vesző vonatsínek mellett, hanem Mozart. Azért ez már minőségi ugrás!

izlandi baseballcsapat a kanadai mozartban

Valamilyen okból főleg izlandi és ukrán származású bevándorlók telepedtek le itt, akik az utcákat, vagyis utcácskákat a hagyomány jegyében ugyancsak klasszikus zeneszerzőkről nevezték el (leszámítva a két pompázatos sugárutat, az Avenue 1-et és az Avenue 2-t):

a Schuberttől csak pár lépés a Wagner, ahonnan egy merész kanyarral át lehet fordulni a Haydnre, de akár tovább is mehetünk a Liszt vagy a Gounod felé. Több utca sajnos nincs, mindössze ennyiből áll az egész.

Mozart a Google Mapsen

A falu a 10-es évektől valósággal virágzásnak indult, lett postahivatala, a Bank of Montreal egyik alkalmazottja hetente egyszer átjött Wynyardból a lakosok pénzügyeit intézni, épült iskola és közösségi ház is. Meglehetősen szokatlan egyébként, hogy Mozart nem különösebben aknázta ki a nevében rejlő határtalan lehetőségeket: 1991-ben, a zeneszerző halálának 200-adik évfordulóján a gyűjtők körében ugyan óriási sikert arattak a település speciális, direkt erre az alkalomra készített bélyegzőjével lepecsételt képeslapok, és ugyanebben az évben tartottak is itt egy koncertet (természetesen telt ház előtt) a Regina Szimfonikus Zenekar közreműködésével, a roppant szellemes Mozart Mozartban szlogen jegyében, de ezeken kívül más nem nagyon történt.  

a mozarti bélyegző

Bár a Liszt Ferenc utcától eltekintve egyéb magyar kapcsolatról nem tudunk, innen mindössze másfél-két órányi laza kocsikázásra már találhatunk hazai gyökerű településeket: ott van például Esterhazy (korábban Kaposvár), ami Esterházy Pál Oszkár, a szabadságharc bukása után kivándorolt álgróf tiszteletére kapta a nevét, vagy még közelebb a 67 fős lakosú Otthon, de volt még errefelé Mátyásföld, Békevár és Székelyföld is. Talán a mozarti izlandi baseballcsapat játszott is egyszer egy barátságos mérkőzést az otthoni református magyarokkal, valahol a kanadai prérin.

képek: Google Maps/bibliolore.org/Mozart, Saskatchewan Facebook 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top