Szabadidő

Mostantól magyar karmester vezeti Belgium legnagyobb zenekarát

A 33 éves Madaras Gergelyt választották Belgium legnagyobb szimfonikus zenekarának zeneigazgatójává.

Csaknem két éven át tartó kiválasztási eljárást követően választotta történetének legfiatalabb és egyben első magyar zeneigazgatójául Madaras Gergelyt a liège-i Salle Philharmonique. A magyar karmester 2019 szeptemberében kezdi el hároméves megbízását.

Madaras Gergely a zenekar egyik tagjának magyaráz. Fotó: odb.fr

A nyugat.hu azt írja, hogy az együttes rendszeresen fellép Belgium-szerte, valamint Európa és a Távol-Kelet legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain. Az összes zenetörténeti kort felölelő repertoárral és több mint 90 lemezfelvétellel büszkélkedhetnek, emellett a legnagyobb komolyzenei csatorna, a Mezzo TV partneri együttműködésével világszerte közvetítik a kiemelt hangversenyeiket.

Madaras Gergely öt éve a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, 2014 óta a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Utóbbi munkáját nem érinti a kinevezése, a szombathelyi zenekart nem kell emiatt elhagynia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top