Szabadidő

Egyre kevesebb főszerepet kapnak a nők az amerikai filmekben

A tavalyi év száz legnagyobb bevételű amerikai filmjében öt százalékkal kevesebb színésznő kapott főszerepet, mint egy évvel korábban, viszont nőtt a nem fehér színésznők aránya.

A nők televíziós és filmes megjelenését vizsgáló központ csütörtökön hozta nyilvánosságra idei jelentését. Az Ez a férfiak (film)világa című tanulmány megállapította, hogy a főszerepek közül 24 százalékot játszottak nők, míg 2016-ban ez az arány 29 százalékos volt az olyan kasszasikereknek köszönhetően is, mint a Star Wars: Az utolsó Jedi, valamint a Szépség és a szörnyeteg.

A San Diegó-i Egyetemen működő központ kutatói kimutatták, hogy a filmek 32 százalékában jelent meg tíz vagy több színésznő, akinek szöveges szerepe volt, a filmek 79 százalékban viszont tíz vagy több férfi színész jelent meg szöveges szereppel.

Martha Lauzen, a San Diegó-i központ igazgatója elmondta: miközben az idei filmes díjszezonban erős figyelem irányul a nők helyzetére, el kell választani a túlzott reményeket a valóságtól. A számok még nem tükrözik, hogy a filmiparban ténylegesen jelentős változás történt volna – tette hozzá.

Kevesebb színésznő kapott főszerepet a múlt év legnézettebb amerikai filmjeiben

Vannak azért pozitívumok is

A pozitívumok között számoltak be arról, hogy a 2016-ban mért 14 százalékról tavaly 16 százalékra nőtt a fekete színésznők aránya a filmekben, a spanyol ajkú színésznők körében 3 százalékról 7 százalékra nőtt az arány, és egy év alatt az ázsiai színésznők száma is hatról hét százalékra nőtt.

A tanulmányhoz a kutatók a 2017-ben bemutatott száz legnagyobb bevételű amerikai film 2361 szereplőjét analizálták. Az elemzést 2002 óta évente végzi el a központ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top