Szabadidő

Ezért érhette meg Elizabeth Swaney-nek az olimpiai égés

Ha nem foglalkozunk a kellemetlen teljesítménnyel, akkor elég jól járt Elizabeth Swaney, hiszen most ingyen turistáskodhat a téli olimpián.

Nem csitulnak az indulatok a Magyarországot és a sísportot a téli olimpián megszégyenítő Elizabeth Swaney körül. Most a Blikk számolta ki, hogy mennyire érhette meg az olimpikonnak a szereplés.

A lap szerint turistaként a Budapest–Szöul repülőjegy, a légikikötőből vonattal eljutni Pjongcsangba, az ottani tömegközlekedés, a szállás, az étkezés és a más sporteseményekre szóló tikettek körülbelül 2 millió forintba kerültek volna. Ám Swaney-nek, mint olimpikonnak, mindent fizetnek, belépési engedélyt kapott az olimpiai faluba, mehet a viadalokra, és a televízióban is szerepelhetett.

Swaney korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a magyar szövetséggel ő vette fel a kapcsolatot, saját maga finanszírozta a felkészülését, mivel öt különböző munkája és szponzora is volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top