nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Genezis: Idén nem olyan jó a Berlini Filmfesztiválon magyarnak lenni

Genezis: Idén nem olyan jó a Berlini Filmfesztiválon magyarnak lenni

Tavaly Berlinben indult világhódító útjára Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, és itt csodálkozhattunk rá először Rudolf Péter színészi bravúrjára az 1945 című moziban. Idén Bogdán Árpád romagyilkosságokkal foglalkozó mozija, a Genezis képviseli Magyarországot a fesztiválon, de a helyzet az, hogy ezt a súlyos témát ennél már sokkal hatásosabban is feldolgozták.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Nincs azon semmi szégyellnivaló, ha egy nagy visszhangot kiváltó, világszerte nagy figyelmet kapó társadalmi témát nem csak egyetlen filmben dolgoznak fel. A gond akkor van, ha a sorban az első film kifejezetten jól sikerül, hiszen akkor a követők számára mindig ez lesz az összehasonlítási alap, ehhez a mozihoz fogják viszonyítani őket, ha tetszik nekik, ha nem. Fliegauf Bence 2012-ben készítette el a Csak a szél című filmjét, amely torokszorító és hatásos módon mutatta be a rémtettek e sorozatát és az ezekkel járó tragédiát. A film pont a Berlinaléről hozta haza az Ezüst Medve-díjat, majd kifejezetten szép nemzetközi karriert befutva vált híressé. Bogdán Árpád hat évvel később ugyanezen a fesztiválon mutatta be ugyanezt a témát, a romagyilkosságokat  feldolgozó új filmjét, a Genezist – bár a berlini sajtótájékoztatón a rendező igyekezett a film általános emberi problémáira, és nem a konkrét témára felhívni a figyelmet –, tehát adódik a kérdés: van-e olyan jó, mint annak idején a Csak a szél volt? Tud-e bármi újat vagy fontosat mondani a témában?

Egy tragédia utóélete

Bogdán Árpád rendező is tisztában volt azzal, hogy a témában már született egy fontos film, ezért ahogy a sajtótájékoztatón is elmondta Berlinben, őt nemcsak maga a tragédia, hanem az utóélete is érdekelte. A három szálon játszódó kétórás filmben így maguk a romagyilkosságok az első harmadot jelentik, ez a rész állítható leginkább párhuzamba a Csak a széllel. Ezen szál (minden egyes történetszál más karakterről szól) főszereplője Ricsi, a roma kisfiú, akinek a családi házát éri támadás puskákkal és Molotov-koktélokkal, melyben az édesanyja is életét veszti. Azt gondolnánk, hogy pont az a rész lesz a Genezis legkritikusabb pontja, ami direkt összehasonlítható a nagy előddel, de pont nem így történt. A kis Ricsit játszó Csordás Milán természetes játékának köszönhetően itt még működik a film, a tragédiát túlélő gyermek drámája pedig van annyira megrázó, hogy még akkor is érdekeljen a sorsa, amikor a körülötte lévő felnőttek döcögős párbeszédekben kommunikálnak egymással. Csakhogy Ricsi szála véget ér, és ekkor még hátra van a filmből bő egy és negyed óra.

Öncélú szenvedés a láthatáron

Ricsi szálának háttérbe húzódásával Bogdán filmje lassan, de biztosan indul el az elszürkülés útján. Értem, hogy a tragédia társadalmi hatását szemléltetendő olyan figurákat is be akart mutatni, akik csak távolabbról kapcsolódtak a történésekhez, de sajnos csak nagyon mesterkélten tudja bekapcsolni őket a film vérkeringésébe. Sajnos idegen testként lóg a filmen Virág, a lázadó tinilány szála, akinek a pasija épp a romagyilkosságok egyik tettese. A lány hobbiíjászként múlatja az idejét, közben egy kutyamenhelyre jár segíteni, és annyi tragédia sújtotta az életét, hogy az egész Borsod megyének is bőven elég volna. Hallássérült, ráadásul a film utalást tesz arra, hogy gyerekként az apja is molesztálta, most pedig egy rasszista bunkó karjaiban keres vigasztalást, és ha mindez nem lenne elég, akkor még azt is elmondjuk (vigyázat, SPOILER!), hogy a film során terhes is lesz.

Itt kezdjük érezni, hogy a film szép lassan átcsúszik szenvedéspornóba, ahol azt kell végignéznünk, hogy a nehéz sorsú szereplőkkel minden létező rossz megtörténik, sőt még annál is több. A Genezis szereplői mindig úgy néznek, mintha egyetlen mosolyért minimum életfogytiglani börtön járna arrafelé, és itt már a lusta forgatókönyvírás is felüti a fejét. Mert mi mással magyarázható egy jelenet, amiben a szereplő egy lelakatolt szekrényben nemcsak puskákat talál, hanem gondosan melléjük pakolva kivágott újságcikkeket arról, hogy milyen bűntetteket követtek el velük?

Cseh Annamária csak sír és sír

Ekkor érkezünk meg a harmadik szálhoz, amihez szerződtették a szupermodellből lett színésznőt, Cseh Annamáriát, akinek kislányát gyászoló ügyvédként többnyire az a dolga, hogy rengeteget sír, és amikor nem sír, akkor zsíros hajjal, szomorú szemekkel néz, mint aki a világ összes gondját a vállán cipeli. A Genezis ehhez a részhez érve válik totális művészgiccsé, ahol a szépnek szánt, de amúgy szájbarágós szimbólumok már idegesítőek lesznek, és ekkora lett elegem abból is, hogy a rángatózó kézi kamera mindig pont akkor rángatózik a legjobban, amikor valami érdekes történik a vásznon, így alig láthatunk valamit a történésekből.

Egy igazán hatásos dráma visszafogott zenével is működik, csakhogy itt legendás zeneszerzőnk, Víg Mihály rendesen túlzenéli a jeleneteket, szinte az arcunkba üvöltve, hogy épp mit kéne éreznünk a képsorok láttán. A film végi, reményt felcsillantani akaró jelenetek már nem osztanak és nem szoroznak: ehhez a ponthoz érve már túladagolásom volt a sok műszenvedés láttán. Az erős indulás után a Genezis leginkább azokat a komolykodó és fontoskodó régimódi magyar filmdrámákat idézi, amelyek annak idején olyan sok szenvedést okoztak a Filmszemlék nézőinek. Szerencsére a magyar film már nem ugyanott tart, hanem sokat fejlődött azóta, a Genezis pedig csak egy kellemetlen anomália. Igyekezzünk gyorsan elfelejteni és túllépni rajta.

A Genezist a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál műsorában láttuk. A magyar mozikban áprilistól lesz látható.

Megosztás Facebookon