Szabadidő

Szexuális zaklatásért perelik a téli olimpia legnagyobb sztárját – sokkoló részletekre derült fény!

A nemrég olimpiai aranyérmet nyerő snowboardos ellen még tavaly tavasszal indult bírósági eljárás. Most sokkoló részletek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban.

Az amerikai Shaun White kétségtelenül a 2018-as téli olimpia legnagyobb nevei közé tartozik, már a 2006-os torinói, illetve a 2010-es vancouveri olimpián is aranyérmet szerzett félcsőben, szerda hajnalban pedig a dél-koreai ötkarikás játékokon is a dobogó legfelső fokán végzett.

A The Cut számolt be róla, hogy a sportoló ellen még tavaly májusban indult bírósági eljárás. White ugyanis szabadidejében a beszédes nevű Bad Things együttesben gitározik. 2017-ben az együttes dobosa, Lena Zawaideh perelte be az olimpikont szexuális zaklatásért és szóbeli abúzusért. A sztárpletykákra szakosodott TMZ nemrég megdöbbentő részleteket hozott nyilvánosságra a vádakkal kapcsolatban.

Zawadieh ugyanis többek között azt állította, hogy White számos, merev péniszt ábrázoló képet küldött neki, illetve arra kényszerítette, hogy bizarr szexvideókat nézzen. Az egyik ilyen felvételen emberi ürüléket szexuális célra használó emberek láthatóak, egy másikon pedig egy pár látható, akik megölnek egy medvét, majd szexelnek a tetemén.

A nő szerint 2014-ben kirúgták az együttesből, de mielőtt ez megtörtént volna, White arra akarta kényszeríteni, hogy megszagolja a sportoló kezét, amit az ágyékából húzott elő. A TMZ emellett olyan elektronikus üzeneteket is megszerzett, amelyek szerint White több alkalommal Zawadieh külsejét kritizálta, illetve arra akarta kényszeríteni, hogy levágja a haját. Emellett több ízben is majdnem meztelen dobos nők fotóit küldte el neki, és kritizálta, amiért egyszer pulóverben ült a dobok mögé egy koncert során.

A dobos közleményt is kiadott az esettel kapcsolatban: „Azért tettem jogi lépéseket, mert a nőknek nem kötelessége, hogy eltűrjék az őket érő munkahelyi zaklatást. Shaun White-nak nem szabadna mindent megúsznia csak azért, mert híres. Bár nagyon megalázó, hogy így kezelt, nem nézhetem tétlenül, hogy más nőkkel is megtegye.”

Shaun White harmadik aranyérmét szerezte meg a téli olimpián (Fotó: Getty Images)

A sportoló a TMZ-hez eljuttatott közleményben nem tagadta a tényt, hogy az üzeneteket valóban elküldte Zawadieh-nek, de azt állítja, hogy a per csupán provokáció.

„Pár évvel ezelőtt küldtem pár üzenetet egy barátomnak, aki most ezeket arra akarja felhasználni, hogy pereskedjen ellenem” – áll Shaun White állásfoglalásában. „Az állításainak időzítése és a megtörtént dolgok között semmiféle összefüggés nincs, ezt pedig keményen védeni fogjuk a bíróságon.”

Shaun White ennek ellenére nem cáfolta Zawadieh többi vádját, ahogy Donald Trump ügyvédje, Michael Cohen sem cáfolta, hogy szexuális szolgáltatásokért fizetett ki több mint százezer dollárt Stormy Daniels pornószínésznőnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top