Szabadidő

Enyedi Ildikó parádés helyet kapott az Oscar-jelöltek fotóján

Egyetlen ember választja el az Oscar-szobortól a Testről és lélekről rendezőjét.

Hétfőn rendezték meg Los Angelesben az Oscar-jelöltek hagyományos, közös ebédjét, melyen Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című film rendezője is részt vett. Idén a mintegy 200 jelölt közül több mint 170-en jelentek meg a rendezvényen. Az 1982 óta évente megtartott esemény alkalmat nyújt a jelölteknek a kötetlen ismerkedésre, s végül gondosan megtervezett „osztálykép” is készül, amelyen az aranyozott Oscar-szoborral a középpontban egy csokorban látható az összes megjelent.

Enyedi Ildikó az első sorban, középen ül a csoportképen a visszavonult kosárlabdasztár, Kobe Bryant mellett, akit a Dear Basketball című rövid animációért jelöltek a díjra.

Az Oscar-jelöltek fotója, Enyedi Ildikóval az első sorban (Fotó:MTI)

A pillanatról, amikor Laura Dern Enyedit a jelöltek közé szólította, itt videót is láthattok, a nagy pillanat 30 perc 17 másodpercnél következik:

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében  egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért. 

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

Idén március 4-én kerül sor az Oscar-díj átadására. ITT akár élőben is szurkolhatunk majd Enyedi Ildikó filmjének.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top