Szabadidő

Para: emberi szavakat ismételget egy kardszárnyú delfin

Először tanult meg egy kardszárnyú delfin emberi szavakat utánozni. Olyan szavakat mond, mint a helló vagy a viszlát, persze angolul.

Már nem csak a papagáj és néhány madárfajta képes utánozni az ember hangját, a szűk klubba felvételt nyertek a kardszárnyú delfinek is, egy francia akváriumban tartott, Wikie nőstény példánynak köszönhetően.

Wikie a trénerét utánozva tanult meg „kimondani” néhány angol szót, „szókincsét” a köszönésen kívül olyan szavak alkotják, mint az egy, kettő, három és az Amy név.

Emberei szavakat mond a kardszárnyú delfin

A karszárnyú delfinek az állatok azon ritka csoportjába tartoznak – a Homo sapiensen kívül –, amelyek hallás után képesek megtanulni egy-egy új hangzót. „Emlősöknél ez nagyon ritka. Érdekes, hogy közülük a legjobban a tengeri emlősök képesek rá” – mondta Josep Call, a St. Andrews-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Ezt a képességet bizonyítja a kísérlet, amiben elérték, hogy Wikie a hallott hangzókat utánozza. Az delfin a szavakat az orrnyílásán fújva ejti ki. Felvételeken hallani, amint rikoltó vagy élesen sípoló hangokkal utánozza többek között az angol számneveket.

„A vizsgált delfin, Wikie, fogságban képes volt megtanulni más, szabadon élő kardszárnyúak hangját úgy, hogy utánozta őket, tehát valószínű, hogy a tengeren is tudnak egymás nyelvén beszélni, valamint ez azt is megmagyarázza, hogyan alakul ki az egy-egy állatra jellemző vokalizáció” – mondta Call.

A kísérletről a Proceedings of the Royal Society of London B című brit tudományos lap számolt be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top