Szabadidő

Letiltják a hazai horgászokat erről az értékes halról

Február elsejétől három hónapig tilos lesz csukára horgászni Magyarország vizeiben, mert kezdődik a halak nászidőszaka, és életbe lép a fogási tilalom.

Már csak néhány órájuk maradt azoknak a horgászoknak, akik még legálisan szeretnének csukát fogni valamelyik hazai tóban vagy folyóban. Február elsejétől ugyanis megkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje, amit most a húsvét miatt két nappal korábban, március 29-én old fel a jogszabály.

Ezt olvastad már?

Gigacsukát fogtak Hevesben

Ez is érdekelhet Megnézem

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint a csuka fogásának időszakos tilalma elősegíti, hogy ez a különleges, őshonos ragadozóhalunk minél sikeresebb ívással növelje állományát hazai természetes vizeinkben.

A csuka télen is aktív, a lékhorgászok kedvenc hala

A hatóság kiemeli, hogy a halállományok ebben az időszakban a legsérülékenyebbek, hiszen a halak – viselkedésük és tartózkodási helyük miatt – az ívás idején könnyebben zsákmányul ejthetők, és az ilyenkor kivett anyákkal együtt az ivadékaik is elpusztulnának.

A Nébih számít a horgászok együttműködésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top