nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
A nagy uralkodók véres háborúkat vívtak, és magassarkúban balettoztak

A nagy uralkodók véres háborúkat vívtak, és magassarkúban balettoztak

Az udvari balett XIII. és XIV. Lajos idején élte virágkorát. A káprázatos látványt, bonyolult színpadi technikát, hihetetlen jelmezeket és kellékeket felvonultató darabokban pedig gyakran maguk az uralkodók is megcsillogtatták táncművészi képességeiket.
Szabó Sz. Csaba
f Ajánlom

A balett valamikor a 16. század közepén, olasz közvetítéssel, egészen konkrétan Medici Katalin királyné révén került a francia királyi udvarba, népszerűsége csúcsát pedig jó száz évvel később, XIII. és XIV. Lajos uralkodása, valamint a Lully-Moliére szerzőpáros aktív évei alatt érte el. Persze ennek az udvari balettnek olyan nagyon sok köze még nem volt a műfaj mai formájához: inkább valami barokk összművészeti extravaganzát kell elképzelni, amely egyaránt volt fényűző és reprezentatív udvari esemény, bizarr pogány rituálé, mitológiai és allegorikus alakokat bemutató, nehezen követhető, nagyszabású színielőadás, illetve direkt politikai propaganda, és amelyben a korabeli divatos társastáncok mellett komoly szerep jutott a zenének, az éneknek, a költészetnek, a fantasztikus jelmezeknek és maszkoknak, vagyis tulajdonképpen bárminek, amit csak bele lehetett zsúfolni egy néhány órás előadásba – és bele is zsúfoltak mindent, ami csak eszükbe jutott, efelől ne is legyenek kétségeink. 

XIV. Lajos mint Apollo

A ballet de cour tehát elsősorban a király és az udvaroncok szórakozásának számított, ők alakították a szerepeket és természetesen ők voltak a nézők is. Az viszonylag közismert, hogy XIV. Lajos is elkötelezett balett-táncos volt, aki először 12 évesen mutatkozott be közönség előtt, két évvel később pedig már Apollo napistenként lépett színpadra magassarkú cipőben, pompás aranykosztümben és fejdíszben a monumentális, alvilági démonokat, égen száguldó szekereket és szárnyas lovakat is felvonultató Ballet de la Nuit-ben, amelynek egyéb művészi érdemei mellett az egyik igen fontos célkitűzése nyilvánvalóan az volt, hogy az ifjú királyt megkérdőjelezhetetlen tekintélyű és hatalmú abszolút egyeduralkodóként mutassa be az udvarban, illetve egész Európában, és ez minden jel szerint sikerült is.

XIV. Lajos kissé testesebben

Sajnos a Napkirály a későbbiekben tényleg egészen napkorongszerűvé hízott, ami derékba törte ígéretes balett-táncosi karrierjét. Az anekdota szerint, mikor a testes monarchának gyakorlás közben nem sikerült maradéktalanul kivágnia az entrechat-quatre-t, tánctanára igen tapintatosan, hűséges udvaronc módjára viselkedett, és inkább bevette a tökéletlen ugrást is a repertoárba: így született meg az ún. royale. Egyébként XIV. Lajosnak nincs miért szégyenkeznie, két évtizedes pályafutása alatt majdnem harminc nagyszerű szerepet táncolt el: játszott isteneket, félisteneket, asszonyokat, egyiptomit és mórt, alakította Kürosz perzsa királyt és Nagy Sándort, egyik utolsó nagy produkciójában pedig Neptunként, a Tengerek Uraként búcsúzott közönségétől a delfinekkel, bálnákkal, tengeri szörnyekkel és mindenféle vízi látványosságokkal feldobott Les Amants Magnifiques-ben. Akkoriban már amúgy is kissé háttérbe szorultak a főúri dilettánsok, a balett pedig lassan a profik terepe lett.

Azonban királyi atyja, a legendás vadászkalandjai miatt is sokkal atletikusabb alkatú XIII. Lajos talán még híresebb utódjánál is szenvedélyesebb táncos volt, sőt, a képzett zenészként és remek lantjátékosként is ismert uralkodó még egy balettet is szerzett Ballet de la Merlaison címmel, amelyhez állítólag még a librettót is ő írta, valamint a jelmezek megtervezésében is részt vett.

Az ifjú XIII. Lajos

Első fontosabb szerepét 1617-ben, 16 évesen kapta a La Délivrance de Renaud-ban, ami egyébként anyjának, a régenskirálynő Medici Máriának szóló teljesen egyértelmű üzenet, sőt, fenyegetés is volt egyúttal, miszerint lassan itt az ideje távozni a színről, és átadni a trónt legidősebb fiának – amit még abban az évben meg is tett, igaz, nem teljesen önszántából. Hiába, a klasszikus táncművészet akkoriban még ilyen komoly meggyőző erővel bírt (ahogy nyilván az is, hogy Lajos egy váratlan, jól irányzott puccs keretében átvette hatalmat, a régenskirálynő leghűségesebb embereit és kegyenceit pedig megölette, vagy száműzte).

Lajos a későbbiekben is szerepelt a politikai propaganda céljából színpadra állított (és főként Richelieu bíboros által megrendelt) darabokban, de azért az udvarban bemutatott baletteknek nem a király dicső haditetteinek és diplomáciai sikereinek sulykolása volt az lényege és elsődleges feladata, hanem a temérdek pénzt felemésztő grandiózus látvány, a bonyolult színpadi technika, a dráma, a pompa és a kifogástalan szórakoztatás. Nehéz elképzelni, hogy pontosan milyen is lehetett egy XIII. Lajos korabeli balett, de hogy ha a jelmezek megálmodásával megbízott udvari festő, Daniel Rabel barokkosan pszichedelikus illusztrációiból és teljesen elképesztő, józan ésszel nehezen megmagyarázható kosztümjeiből indulunk ki, úgy talán azt is megkockáztathatjuk, hogy ennél minőségibb időtöltést valószínűleg azóta sem talált ki az emberiség.

képek: bibliodyssey//Wikipedia//Le roi danse

Megosztás Facebookon