Szabadidő

A szúnyognak is lehet halálközeli élménye

Hamisítatlan „brit tudósok”-nagydíjas kutatást tett közzé egy amerikai egyetem, amelyben elárulják, hogyan lehet elérni, hogy a szúnyogok ne akarják megcsípni az embert.

A University of Washington kutatói a Current Biology szakfolyóiratban tették közzé meghökkentő kutatásuk eredményét. A tudósok ugyanis arra jutottak, hogy az úgynevezett tigrisszúnyogok akár 24 óráig is emlékeznek annak az embernek a szagára, aki megpróbálta őket agyoncsapni. Ez az első bizonyítéka lehet, hogy a moszkitók képesek lehetnek a tanulásra és az emlékek felidézésére.

„Gyakorlatilag Pavlov szúnyogjairól beszélhetünk” – magyarázta Jeff Riffell, a kutatást vezető neuroökológus.

A vizsgálat során a szúnyogokat az emberi test által kibocsátott szagoknak tették ki, miközben 20 percen át olyan vibrációk érték ki az állatokat, amelyek hasonlítanak ahhoz a lökéshullámhoz, amely például az ember karján végighalad, amikor le akar csapni egy szúnyogot – és melléüt. Az eredmények meglepőnek bizonyultak: a vibrációknak kitett szúnyogok több mint 24 órán keresztül elkerülték az „emberszagot”. Ez gyakorlatilag a legjobb minőségű szúnyogriasztók hatását is felülmúlta.

Riffell és kollégái egy kontrollkísérletet is elvégeztek: mivel a tanult asszociációknak az agy dopamintermeléséhez van köze, a kutatók olyan szúnyogokat is megvizsgálták, amelyeknél kiiktatták a dopamintermelést. Ezek az állatok viszont nem tudták megtanulni, hogy az ember szaga a veszéllyel egyenlő, így továbbra is vonzódtak az illatanyagokhoz.

A felfedezés segítségével olyan új szúnyogriasztók vagy rovarirtó szerek jöhetnek létre, amelyek az állatok tanulási képességeit kihasználva érik el, hogy meg se akarják támadni az embereket. A tigrisszúnyogok olyan veszélyes betegségeket terjesztenek, mint a dengue- vagy a chikungunya-láz, illetve a Zika-vírus. Sajnos ez a módszer nem mindegyik szúnyogfajnál működik, mivel a tigrisszúnyog is csak fő „táplálékforrása”, az emberi bőr által kibocsátott illatanyagokkal köti össze ezt a viselkedésmintát. A Nyugat-nílusi lázat terjesztő szúnyogok például elsősorban a madarak vérét szívják, és csak akkor csípik meg az embereket, ha nem férnek hozzá a szárnyasokhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top