Szabadidő

Világsztárt várnak az idei EFOTT-ra is

Hatnaposra hízott az EFOTT fesztivál, amit idén is a Velencei-tó partján rendeznek meg. John Newman már be is jelentkezett sztárfellépőnek.

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén fellép az EFOTT fesztiválon. A fesztivált idén is Velence-Sukoró térségében rendezik meg 2018. július 10–16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el. A szervezők már munkálkodnak a legnépszerűbb hazai együttesek meghívásán és a szinte már elvárt, magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztroprogramok összeállításán is. 

Forrás: Facebook

John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. 

A mindig tetőtől talpig elegánsan megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, folyamatos telt házakat generálva, 2018 júliusában pedig várhatóan ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is.

Az még korántsem biztos, hogy Velencén marad az eddig vándorló fesztivál.

Tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje

 – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top