Szabadidő

Testkamerákat tennének a MÁV kalauzaira

25 önkéntes jegyvizsgáló segítségével testkamerákat fognak tesztelni, mivel sok szóbeli inzultus és fizikai atrocitás éri a munkájukat végző jegyvizsgálókat.

A korszerűbb vonatokon fedélzeti elektronikus megfigyelőrendszerek működnek, amelyek a kihelyezett piktogramokhoz és tájékoztatókhoz hasonlóan elrettentő erővel hatnak a kalauzokkal szemben erőszakosan fellépőkre. A MÁV tájékoztatása szerint évente 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek – írja a pénteki Magyar Nemzet.

A MÁV közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon „minden olyan esetben kérhetnek rendőri segítséget, amikor úgy érzik, a nem együttműködő utasok miatt veszélyben lehetnek a vonaton tartózkodók, illetve saját maguk”.

Augusztusban a MÁV-Start úgy döntött, hogy 25 önkéntes jegyvizsgáló segítségével testkamerákat fognak tesztelni, mivel sok szóbeli inzultus és fizikai atrocitás éri a munkájukat végző jegyvizsgálókat. Közleményük szerint a legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalakon vetik be a kamerákat. Az önkéntes jegyvizsgálókon kitűző jelzi az utasok számára, hogy „hang- és képrögzítés történik”. A tapasztalatok kiértékelése után döntenek a rendszer végleges bevezetéséről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top