Szabadidő

Merkel nélkül futhat neki az előre hozott választásnak a CDU

Nem sikerült nagykoalíciót alakítani Németországban a választások után, így új választást kell kiírni az országban. A Bild értesülése szerint az előrehozott választáson a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) már nem Angela Merkel fogja vezetni.

Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.

A szövetségi parlament (Bundestag) korábbi elnöke a Bild szerint szűk körben azt az előrejelzést tette 2018-ra, hogy sikertelenül zárulnak a CDU, a testvérpárt bajor Kereszténydemokrata Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tárgyalásai a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról, és az előrehozott választáson nem Angela Merkel lesz a CDU/CSU kancellárjelöltje.

Angela Merkel –
MTI/EPA/Clemens Bilan

A CDU/CSU ismét győz majd a választáson, és a Zöldekkel alakít koalíciót – vélekedett Norbert Lammert, aki 2005-től az idei választásig, 12 éven át volt a Bundestag elnöke, és január 1-jétől a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány vezetőjeként folytatja munkásságát.

A politikus nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Bild értesülését. 

Korábbi sajtóértesülések szerint Angela Merkel nem Norbert Lammertet, hanem Annette Schavan vatikáni nagykövetet, korábbi szövetségi oktatási és kutatási minisztert szánta a Konrad Adenauer Alapítvány élére. Az alapítvány egykori ösztöndíjasai azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek, követelve, hogy minden tekintetben kifogástalan elnököt válasszanak meg elnöknek. Ezzel közvetve elutasították Annette Schavant, akinek 2013-ban azért kellett távoznia Angela Merkel kormányából, mert plágium miatt visszavonták a doktori címét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top