Szabadidő

Három rekordot is megdöntött az új német kötélvasút

Három világrekordot is megdönt az az új kötélvasút, amely csütörtöktől áll szolgálatba a Zugspitze hegy németországi oldalán.

A Bajor-Alpokban lévő Grainau községnek a Zugspitze lábánál lévő állomásától rekordnak számító, 1945 méteres szintkülönbséget leküzdve jut fel a szerelvény két kabinja a 2944 méteres tengerszint feletti magasságban lévő hegyi állomásra.

Összesen 3213 métert tesz meg, ezzel ez a világ legnagyobb távolságot megtevő kötélvasútja.

Szintén rekordnak számít, hogy a kötélpályát egyetlen 127 méter magas acéloszlop támasztja alá.

A három éven át épült kötélvasút elkészítése 50 millió euróba (15,7 milliárd forint) került. Egy utazásért 45 eurót kell fizetni. A két kabin óránként 580 utas szállítására képes, egy út során 120 utas és egy kísérő fér a kabinba.

A csütörtöki átadás után péntektől már a tervezett téli menetrend szerint üzemel a vasút. Az 1963 óta működő, de tavasszal leállított eibsee-i kötélvasút helyét veszi át az új szerelvény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top