nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Vajon kell még a szilikonmell a férfiaknak? A színházban kiderül!

Vajon kell még a szilikonmell a férfiaknak? A színházban kiderül!

Klassz volna, ha a „Munkavégzés során nem biztonságos” című, egy férfi-, illetve egy női magazin szerkesztőségében játszódó színház csak a bulvársajtóról szólna, mert akkor lehetne pfújolni. És nem kéne magunkba nézni, hogy miért esszük, amitől utálkozunk. És hogy a magunk színpadán hol és mikor tört meg a derekunk.
Mihalicz Csilla
f Ajánlom

Kitűnő előadás. Mint az igazi színház: egyszerre vicces és sírni való. A végén csak ülsz a helyeden és haragszol. Azon melegében elhatározod, hogy te aztán így biztos nem fogsz tovább élni. (Aztán mégis, vélhetően.)

Látszólag egy olyan világról szól az előadás, amelyhez nincs közöd (nekem, mondjuk, van), csak fogyasztóként. Egy idő után fészkelődsz, mert nem is olyan jó belelátni, hogyan készülnek a férfi/női magazinok, amelyeket te is olvasol. Igazából nem akartad tudni, hogy a címlapján cicikkel nyomuló férfilapnak – a beszédes nevű Doghouse-nak – mennyire nehéz megélnie a korlátlan pornóhozzáférés korában, hacsak nem tud valami ultra extrém borítóval előállni. És az sem érdekelne alapból, hogy ettől lett mára piacképes a természetesség, és jött el a lágy esésű, enyhén lógós cicik ideje. Nahát, nálad is? És éppen most? Lehet, hogy az elvárásaidat, fogyasztási szokásaidat jobban ismerik ezek a lapok, mint te magad? Hallgatod a nézőtéren, hogy a darabbeli stratégiai stáb leírta, mitől fogják a hozzád hasonló középosztálybeli pasasok továbbra is venni a lapot, és arra gondolsz, éppenséggel nálad is elérte a lélektani határt a szilikonnal töltött keblek látványa, már nem gerjedsz rá, inkább a természetesség vonz. Hm.

Kínos, hogy kiderül, az új stratégia mentén készített első címlapon a lány még csak 14. A kis kurva! – gondolod (férfiként) elsőre. Aztán eszedbe jut a lányod, és fölhorgadnak az indulatok. Mélyen azonosulsz a darabbeli apával, aki bemegy a szerkesztőségbe kiverni a balhét. El sem hiszed, hogy van még ilyen csávó, aki munkanélküli, mégsem érdekli a pénz, felháborodása lefizethetetlen, apaságán olyan mély, gyógyíthatatlan sebet ütött a bulvárlap, hogy perre menne, bosszúért liheg…

És most akkor nem lövöm le a poént.

A hibát egy tehetséges ifjú újságíró, Sam (Dér Zsolt) követte el. Tele van ötletekkel, érti is a szakmát – mondjuk a beleegyező nyilatkozatok lekövetésében vannak hiányosságai, emiatt van a botrány –, de hát valakinek el kell vinnie a balhét, és az nem lehet Rupert, a főszerkesztő (Kocsis Gergely). Sam egyébként sem akarja még érteni, amit ifjú kollégája Aidan (Tasnádi Bence) már kelletlenül, szitkozódva, de elfogadott, hogy teste-lelke az olvasók szolgálatába állítandó – legalábbis főszerkesztője szerint. Amikor magánszférája legintimebb mozzanatait kéne megírnia, azt, hogyan kérte meg a menyasszonya kezét, nemet mond. Pedig arra buknak (állítólag) az olvasók, attól lesz nagyobb az eladott példányszám, és attól lesz neki állása – és persze Rupertnek. Nem érti a marhája. Fiatal még! Mennie kell, hiszen lám, mekkora bajba sodorta a lapot (=Rupertet).

Hová is mehetne, mint a másik oldalra: egy női magazinhoz. Hatalmas mappában viszi a terveit, de ki sem kell nyitnia, mert Miranda (Pelsőczy Réka), a női Rupert nem a kreativitására kíváncsi. Sokkal inkább arra: elég kívánatosnak találja-e őt ahhoz, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek? Lám, nem csak a színészvilágban vannak zaklatástörténetek. És nem csak nők az áldozatok. És tényleg, a zaklatás legtöbbször valójában a hatalomról szól. De vissza a fő csapásirányhoz: Miranda (=a hatalom) vért iszik, és a lélekre éhezik. Miranda arra kíváncsi, mi volt az Sam menyasszonya testén, amit nem szeretett. Amitől viszolygott. Mert a nőknek az kell, azért veszik a lapot, hogy megtudják, mit kell még magukon megcsinálniuk, hogy igazán trendik és ellenállhatatlanok legyenek.

Sam eleinte nem tud ilyet mondani. Mert hát ő úgy szerette azt a lányt, ahogy csak nőt szeretni lehetett. Kár, hogy a balhé után a menyasszonya is felmondott neki! Azóta, immár kilenc hónapja a magányos munkanélküliek életét éli, és most már (majdnem) mindent megtenne, hogy itt állásba kerülhessen.

Te, a néző, ülsz a sötétben, és nem érted, miért kell mindenáron bulvárújságírónak lenni? Mi abban a vonzó, ha Rupertté, Mirandává kell válni hozzá? Vagy Charlotte-tá (Rujder Vivien), és kettéhasadt lélekként szolgálni a disznófejű nagyurat, őrizgetve belül a független, emancipált nő maradványait (?). Vagy Aidanná – és nemtelen, arctalan kaméleonként végigvonaglani az életnek nevezett színpadon, mikor milyen köntösben kell éppen.

De mert Máté Gábor rendezőként könyörtelenül következetes, talán eszedbe jut, hogyan árulod el te nap mint nap a családodat azzal, hogy kifolyatod a véred a vállalatért, és kilúgozott agyú, kiürült szívű zombit viszel haza a bőrödben. Miért kell mindenáron csoportvezetőnek lenni, kérdezhetnéd magadtól. És igazgatóhelyettesnek? És back-office managernek? És miért nem elég fele annyi kliens, félpénzért? Mert kell a lóvé, hogy megvigasztald magad a sok megalkuvásért és elárulásért? Hogy Valaki légy? Mert különben senkinek érzed magad?

Talán ennyire messzire nem fogsz elkódorogni a színpadon látottaktól, miközben ülsz a Kamra sötétjében. De ha férfi vagy, azon biztos elgondolkodsz, hogy hm, tényleg, hogyan is hatnak rám a női mellek a címlapon? Megveszek egy újságot csak azért, hogy, mint kamaszkoromban, a takaró alatt rejszoljak rá, és/vagy nagyobb kedvvel dugjam meg a feleségem este, magam elé képzelve azt a két csöcsöt? Jó, nem akármilyen cicik: igazán gusztusosak, garantáltan szilikonmentesek, lágy esésűek, enyhén lógnak… És gyorsan elhessegeted, hogy azok csak tizennégy éves cicik, mert az tényleg nagyon gáz!

Ha meg nő vagy, azon gondolkodsz el, jó esetben, hogy vajon a kíváncsiság és a tudásvágy hajt, mikor megveszel egy olyan női lapot, amely – leszámítva néhány töltelékanyagot – arról szól, már a címlapján azt üzeni, hogyan maradhatsz örökké ráncmentes és kívánatos. Vagy inkább a frusztrált vágy vezérel, hogy mindenkinek megfelelj: az összes pasinak, a főnökeidnek, az anyádnak és a barátnőidnek, akik figyelmeztetnek, ha lenőtt a hajad, ha karikás a szemed, ha fölugrott rád két kiló… Amitől persze azonnal idegesen fogyózni kezdesz, betérsz a drogériába valami szuper szemkörnyékvidító krémért és hajfestékért – még jobb, ha bejelentkezel a fodrászodhoz. Hiszen megérdemled, mondják ugyanezek a lapok. Eleget gályázol! Értsd: a jutalmad a gályázásért nem a szerelmed ölelése, a gyerekeid jóleső szuszogása azután, hogy velük töltötted az estét, hanem hogy fogyasztottál. Magadon érezheted a nőtársadalom elismerő tekintetét: te is megvetted a tuti cuccot, amitől jobb lesz az életed. Mert a szerelmed (ha van) tán meg se ölelne úgy igazán, a gyerekeiddel meg folyton harcolni kell, hogy ne a kütyüiket nyomkodják, hanem inkább tanuljanak. Hát az élet ilyen… úgyhogy nem keseríted magad rossz gondolatokkal, fő a pozitív életszemlélet! Megnézel pár részt a sorozatodból, magadra kened a csodaszert, és finom illatába burkolózva elalszol. Ha rögtön nem megy, egy kicsit még olvasol a kedvenc magazinodból.

Lucy Kirkwood: Munkavégzés során nem biztonságos
Katona József Színház, Kamra
Következő előadások: december 28., január 9., január 10.

Megosztás Facebookon