Szabadidő

Nem jött be neki a betlehemesdi, kétszer is meglépett a jászol mellől a tehén

Egy 700 kilós tehén egy nap alatt kétszer is megszökött a philadelphiai élő betlehemi jászol mellől. Másodjára egy parkolóház negyedik emeletén találtak rá. A rendőrség Twitteren kellő öniróniával kezelte az ügyet.

A hét éves Stormy névre hallgató tehén a Krisztus Egyesült Egyháza templomát hagyta ott, először hajnali 3 körül, majd néhány órával később megint, írja a People.

Másodszor egy parkolóház negyedik emeletén sikerült megtalálni az állatot, a rendőrök erre fel is hívták az emberek figyelmét a Twitteren, közölték, hogy vigyázzanak, mert a tehén nem ismeri a KRESZ-t, de ők maguk sem hitték el, hogy egy eltűnt tehénről kell majd posztolniuk, kétszer is.

A philadelphiai rendőrök kellő iróniával megjegyezték, hogy amikor reggel felkelnek, és arra gondolnak, hogy rendőrnek lenni kemény meló, akkor ott a tudat, hogy  legalább nem egy tehenet kell hajkurászniuk, aztán erre kiderül, hogy mégis. Amikor viszont ennek vége, legalább tudják, hogy soha többé nem kell ezt tenniük, aztán mégis…

(via Bors)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top