Szabadidő

Most megnézheted, honnan indult a Star Wars rendezője

George Lucas még diákként forgatta le azt a filmjét, amelyre később élete első nagyjátékfilmes rendezése is épült. Nézd meg nálunk, milyen volt az egyik első filmje!

George Lucas első nagyjátékfilmje a Robert Duvall főszereplésével 1971-ben leforgatott THX 1138 volt. Ezt a Csillagok háborúja legtöbb rajongója tudja, hiszen a sci-fi sagában is visszaköszön a különös számkód, az viszont talán kevésbé közismert, hogy Lucas még diákként elkészítette a film előzetes, rövidebb verzióját, akkor még más szereplőkkel.

George Lucas, itt már a Csillagok háborúja forgatásán (Fotó: Tumblr)

Az 1967-es Electronic Labyrinth: THX 1138 4EB című rövidfilm főszereplője egy olyan férfi, akit egy felsőbb hatalom megfigyel, miközben egy futurisztikus labirintusból próbál kiszabadulni. A filmet most a sci-fi alkotásokra szakosodott Dust YouTube-csatorna tette közzé, hogy bárki láthassa.

George Lucast a University of Souther California hallgatójaként már régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy létező tárgyakkal és eszközökkel hozzon létre egy meggyőző, jövőben játszódó filmet. Évfolyamtársaival, Matthew Robbinsszal és Walter Murch-csel vágtak bele a projekt megvalósításába, azonban Lucas társai menet közben elvesztették az érdeklődésüket, így a leendő rendezőóriás egyedül folytatta a rövidfilm munkálatait.

Az egyetemnek a negyvenes évek óta volt egy együttműködése az amerikai haditengerészet, a U.S. Navy filmeseivel, akik látogathatták az egyetemi órákat. A tanárok között azonban nem voltak túl népszerűek a számukra tartott kurzusok, a haditengerészeti filmesek ugyanis meglehetősen merev szakmai elvek mentén dolgoztak, és figyelmük sem volt kifejezetten katonás. Azonban, mivel a haditengerészet rengeteg színes nyersfilmet szállított, valamint kifizette az egyéb műszaki költségeket is, Lucas elvállalta, hogy beugrik megtartani az órákat.

Így az Electronic Labyrinth: THX 1138 4EB szereplői is a haditengerészeti filmesek közül kerültek ki, ennek a kapcsolatnak köszönhetően pedig Lucas olyan forgatási helyszínekhez fért hozzá, amelyekre másképp nem lett volna lehetősége. Így került a filmbe az egyetem számítógépes központja, de a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér is.

A rövidfilmet igen hosszan, 12 hét alatt forgatták le, 4 évvel később Lucas pedig belevágott a THX 1138 munkálataiba, amely csak annyiban kötődik az 1967-es rövidfilmhez, hogy egy futurisztikus, orwelli társadalomban helyezi el a szereplőit. Az 1971-ben bemutatott alkotást követően Lucas még megrendezte az American Graffitit, majd 1977-re elkészült a Star Wars IV. epizódjával, az Új reménnyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top