Szabadidő

Döbbenetes üzenet volt a netes rendelés számláján

Az internetről rendelt ajándék számláján kértek segítséget az Amazon internetes áruház alvállalkozójának munkatársai.

Nem várt üzenetet talált kislánya karácsonyi ajándékának dobozában egy brit nő, aki az Amazonról rendelt lányának egy adventi naptárt. Mikor kibontották a csomagot, a szabályosan kiállított számlán egy kézzel írt üzenet is volt:

„Help me please, PMP staff are evil!” (Segítsen nekem, a PMP munkatársai gonoszak!)

Forrás: Facebook

Az üzenet miatt a dolgozókért aggódó nő bejelentést tett az Amazonnál és a munkaerőközvetítéssel foglakozó PMP-nél, ahol kivizsgálták az ügyet. Kiderült, hogy a vállalat alkalmazottai annyira túlhajszoltak, hogy állva elalszanak a fáradtságtól. Állítólag a túlfeszített tempó csak 9 másodpercet hagy nekik egy-egy termék becsomagolására, mint ahogy az is meg van határozva, hogy mikor és mennyi időt tölthetnek el a mosdóban.

„Több mint 100 000 embert foglalkoztatunk, és közülük sokan már évek óta velünk dolgoznak. A dolgozók több fórumon is panaszt tehetnek, ha esetleges észrevételük van, és ezeket minden esetben komolyan vesszük és kivizsgáljuk” – mondta a PMP szóvivője a Sunnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top