Szabadidő

Több mint 90 éves fát vágtak ki ünnepi fenyőnek

A fenyőfa 28,5 méter magas, koronájának átmérője eléri a 7 métert.

Kivágták a hétvégén Ukrajna idei fő újévi fenyőfáját, a több mint 90 éves fát Kijev egyik központi terén állítják fel. Ukrajnában a helyi szokások szerint nem karácsonykor, hanem az újév tiszteletére állítanak feldíszített fenyőfákat a városok fő közterein és az otthonokban.

Az ország idei fáját a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében lévő Bohorodcsani településnél találták meg. A több mint 90 éves fa elöregedett, már nem nőtt tovább, ezért az ünneptől függetlenül kivágásra volt ítélve. A fa 28,5 méter magas, koronájának átmérője eléri a 7 métert. A fát a tervek szerint vasárnap szállítják Kijevbe, ahol a Zsófia téren állítják fel.

Bohorodcsani erdejéből a méltóság forradalmának elnevezett, 2013 végén kirobbant, kijevi Majdan-tüntetések óta már negyedik éve szállítják az ország fenyőfáját a fővárosba. 2013-ban az ukrán vezetés – élén az Oroszországba menekült, hivatalától megfosztott Viktor Janukovics akkori államfővel – úgy határozott, hogy takarékossági okokból a megelőző évben a Kijevi főtéren felállított műfenyőt építik fel ismét. A tiltakozások miatt a központi téren felállított műfának csak a váza készült el, amelyre a demonstrálók tiltakozó transzparenseket aggattak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top