Szabadidő

Időjárás: kemény hideg és havazás várható hétvégén

Az ilyenkor megszokottnál néhány fokkal hidegebb lesz december első hétvégéjén. A fagyzugos helyeken akár -10 fokig is csökkenhet a hőmérséklet a leghidegebb órákban. Vasárnap a déli országrészben havazás várható.

Kicsit hideg, kicsit szeles és kicsit napos időjárás vár minket advent első hétvégéjén. Az előrejelzések szerint 2010 óta nem volt ilyen hideg, mint amilyen most lesz december első napjaiban.

Szombaton az ország nagy részén a köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, de helyenként tartósabban megmarad a köd és az alacsony szintű felhőzet, illetve a Tiszántúlon erősen felhős lesz az ég. A keleti határvidéken helyenként kisebb eső, havas eső, havazás előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. Megélénkül, néhol megerősödik az északi szél – írja a Kiderül.hu.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de a havas, szélvédett, derült vidékeken -7, -10 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között várható.

Vasárnapi minimumok, hóeséssel – forrás: Kiderül.hu

Vasárnap a Dunántúlon a fátyolfelhők mellett némi napsütés is valószínű, a Dunától keletre viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég, estétől csökken majd mindenütt a felhőzet. A déli óráktól főként a Dél-Alföldön, a Tiszántúlon várható eső, havas eső, majd egyre inkább hó. Az északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -6 fok között, a gyengén felhős, havas tájakon -10 fok közelében alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +4 fok között valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top