Új élet költözik a csodás budai Csendillába

A klasszicista épület még lerobbant állapotában is varázslatos hangulatot áraszt. Biztosan közrejátszik ebben a neve is, ami gyönyörű és dallamos, fura módon megnyugtató számomra, pedig amikor a villa megkapta ezt a nevet, akkor heves vita alakult ki a tizenkilencedik századi sajtóban arról, hogy vajon jó lesz-e. Krúdy Gyula évekkel később azonban megállapította, hogy szó sincs illanó csendről, a csendilla egy létező kifejezés:

„A múlt század ötvenes éveiben volt divatos e szó, és jelentett szőlőbeli kormos présházat, víg lugast, de borospincét is, ha az nem volt valami mély. A csendillába jókedv szerzése végett jártak az akkori magyarok, persze nem a kurjongató, duhaj kedvért, hanem csak azért a szomorkás, búsongós, sírva vigadós, szavalós és dudorászó kedvért, amely Magyarországon az elbukott szabadságharc után engedélyeztetett. Rendszerint a csendillában húzódott meg az ál-Petőfi, a bujdosó szabadságharcos… Ha jól emlékszem: Lisznyai Kálmán, a palóc költő csinálta ezt a divatját múlott szót. A szót elfelejtettük, de a présházak, pincék most is helyükön vannak, és szívesen fogadják a látogatókat, akik varjúfekete nyomokat hagynak maguk után a behavazott utakon. Holt az egész világ, a tél madara óvakodva száll az ott felejtett szőlőkarók között, aranyért sem lehet hallani csengőt, amíg az előlépegető pincekulcstulajdonos a zárban megforgatja az öreg hangú kulcsot. Ez a reszelős hang a legelső, amely némi mozgalmat idéz elő a téli csendben. Az első dolog szemügyre venni: vajon jártak-e itt bortolvajok? Termett mindenkinek elegendő az idén, bolond nyúlna máséhoz. Ezalatt a borok is ébredeznek magányukból…

Mert jó a bor otthon, a fehérasztalnál vagy a kemence mellett is, de szerfölött megkedvesedik a bor, ha utat kell érte tenni téli délután. A csendillában pókháló van, amely szeret a kalapokra telepedni; szénnel, korommal falra írott nevek mutatkoznak, amelyeket szokás minden pincelátogatás alkalmával elolvasni; sárgára kopott poharak vannak, amelyekből ez és amaz nevezeteset ivott. Tanácsos a csendilla látogatásához kézilámpást vinni magunkkal, mert télen sebtében alkonyodik, és az idevezető nyomok már eltűntek a hóesésben (1924)

8 budapesti legenda nyomában

Valószínűleg a villa már a megépítésekor ezt a nevet kapta, mert egy 1849-ben épült akvarellen látható rajta az elnevezés. A titokzatosság egyébként a Csendilla egész életét körbelengi, ugyanis nem lehet pontosan tudni, hogy ki tervezte az épületet. Bors József építtette, de a cikkek egy része Hild Józsefre voksol, mint építészre, mások Pollack Mihályt emlegetik. Az épület mindenesetre gyönyörű, és valószínűleg a felújítás után még szebb lesz.

A Csendilla egy 1849-es akvarellen Fotó: Régi házak Pest-Budán, Műszaki 1976 / egykor.hu

Az egykor.hu szerint az 1840-es években kezdődött a budai hegyvidéken nyaraló céljára a villák építése. A Szép Juhászné melletti erdőterület parcellázását követően 1844-ben épült fel az út felé földszintes, a kert felé egyemeletes villa. Furcsa szóképzésű Csendilla neve a kezdetektől fogva létezett. Finom arányú klasszicista homlokzata, és eredetileg a tetőgerinc fölé magasodó kilátószobája volt, ami később leégett. Hogy az új tulajdonos vajon helyreállítja-e a kilátószobát, azt egyelőre nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a villa magántulajdonban van, és megkezdődtek a munkálatok, tehát hamarosan a régi fényében pompázhat majd.

forrás: lasdbudapestet.blogspot.com

„Az 1800-as évek elején a Kamaraerdő volt a legkedveltebb kirándulóhely, de ebben az időben már a Zugligetet és a Szép Juhászné mellékét is látogatták, és a kirándulások hatása alatt vendégfogadók keletkeztek, amint a Svábhegyen már előbb is voltak ilyen vendégfogadók. A nyaralóalapítás 1840 körül indult meg, és e téren a Kamaraerdő teljesen figyelmen kívül maradt, ezzel szemben a Svábhegy és Szép Juhászné melléke egy időben indult fejlődésnek, és az utóbbiról Hunfalvy János 1859-ben már azt írta (Budapest és környéke, 238. 1.), hogy „a Szép Juhásznétól Budára vivő kocsiút szélén mindkét felől szép nyaralók vannak”, amelyek közül Haeufler már 1854-ben kiemelendőnek tartotta a ma is álló Csendilla nyaralót” – írja Dr. Gárdonyi Albert, a Tanulmányok Budapest múltjából című kötetben.

Tavaly, év végén, nem messze a Csendillától, a Budakeszi úton kicsit lejjebb elkészült a Hild-villa felújítása is, és nagyon szép lett. Remélem, a Csendilla is hasonló igényességgel szépül majd meg!