Szabadidő

A tetőn töltötte az éjszakát az iskolaigazgató

Szerencsére nem egy alkoholos befolyásoltság állapotában eltévedt tanárról van szó, hanem egy nagyon kedves kezdeményezésről.

Az eset egy Detroithoz közeli kisvárosban, Farmington Hillsben történt, ahol a helyi Forest Elementary School igazgatója, Steven Vercellino kedves fogadást kötött az iskola tanulóival. Az iskola ugyanis minden évben adománygyűjtő akciót szervez, amellyel az iskolát támogatják.

A diákok idén húszezer dollár (közel 5 és fél millió forint) összegyűjtését tűzték ki célul, Vercellino pedig azt mondta, ha sikerül nekik, vállalja, hogy egy éjszakát az iskola tetején tölt.

Steven Vercellino mindenre gondolt: még olvasólámpát is vitt magával (Fotó: Forest Elementary)

„Ez a mókáról is szól és a közösségi érzés erősítéséről” – mondta Vercellino a Today-nak adott nyilatkozatában. „Mindenki csak nyer vele, mivel így be tudunk szerezni például új könyveket a könyvtárunk számára, amit aztán a gyerekek használhatnak, ők pedig részei lehetnek valaminek ami fontos, de közben vicces is.”

Az összeg végül sikeresen összegyűlt, az igazgató úr pedig tartotta a szavát: hozott magával egy sátrat, egy hősugárzót, sőt, még egy éjjeliszekrényt és egy olvasólámpát is elhelyezett a tetőn. A többi tanár pizza formájában gondoskodott az élelmezéséről, más látogatói pedig kávéval és forró csokoládéval látták el.

A gyerekek imádták a különös ötletet (Fotó: Forest Elementary)

„Nagy örömujjongás volt” – mesélte a feltehetően magyar származású Laura Nemeth, a helyi szülői munkaközösség vezetője. „A gyerekek nagyon izgatottak voltak. Az igazgató úr csütörtök délután ment fel a tetőre, így a hazafelé induló gyerekek már láthatták a felállított sátrat és a lámpát is. Több gyerek éjszaka is meglátogatta, ők is legalább ennyire izgatottak voltak.”

„Az egyik családban van egy nagyon aranyos kisfiú-kislány testvérpár, ők még egy plüssmacit is hoztak, hogy ne legyek egyedül” – mondta Vercellino. „Ez igazán édes volt.”

Az jó fej iskolaigazgató meglepte a hazafelé induló tanulókat (Fotó: Forest Elementary)

Az igazgató úrnak végül annyi látogatója akadt – beleértve a helyi tévéstábokat is – hogy végül nagyjából két óra alvással kellett beérnie. Ráadásul másnap tartotta az iskola a halloween alkalmából rendezett jelmezes buliját, ezért a másnapi tanítás után késő estig a helyszínen maradt.

„Elképesztő volt, bár biztos nagyon kimerült a végére” – tette hozzá Susan Macshara, aki szintén a szülői munkaközösség tagja. „Szülőként nem kívánhatnánk jobbat a gyerekeinknek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top