Szabadidő

Kutatók rájöttek: jót tesz az idegen nyelv gyakorlásának az alkohol

A tudomány végre valami igazán hasznos eredménnyel is előállt: ha moderált mennyiségben iszunk alkoholt, akkor javul a kiejtésünk idegen nyelven. Az még nem világos, hogy mi lehet ennek az oka.

Kis mennyiségű alkohol elfogyasztása segíthet abban, hogy az ember jobban beszélje az általa ismert idegen nyelvet – számol be egy közelmúltban ismertetett tanulmányról a Huffington Post

A kutatók erre az eredményre úgy jutottak, hogy 50 német anyanyelvű, de Hollandiában tanuló egyetemista hallgató hollandnyelv-tudását tesztelték. A résztvevők felének a testtömegüknek megfelelően adtak alkoholt, a másik fele pedig egyáltalán nem kapott alkoholt. A tesztalanyoknak beszélgetniük kellett hollandul, amit rögzítettek. A társalgást aztán holland anyanyelvűekkel hallgattatták meg, akik minősítették az egyes résztvevők nyelvtudását. Az alanyoknak emellett saját teljesítményüket is értékelniük kellett.

Kiderült, hogy az alkoholos csoport tagjai sokkal folyékonyabban beszéltek hollandul, a kiejtésük pedig különösen jó volt. Igaz, szókincsben és nyelvtanban közel ugyanúgy teljesítettek a csoportok.

A szakértők úgy vélik, hogy az alanyok kommunikációs készsége a kisebb mennyiségű alkohol miatt javult, viszont a több ital feltehetőleg ártott volna a nyelvtudásnak. Hogy pontosan miként segíti az alkohol a nyelvi készségeink fejlesztését, azt egyelőre nem tudni, a kérdés további poharazgatást kutatást igényel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top