Szabadidő

Így keresnek 400 ezret a BKV-s buszsofőrök

Továbbra is várják a BKV-nál az új autóbusz-vezetőket, akik kezdő sofőrként nettó 200 ezer forintos fizetést vihetnek majd haza hónap végén.

Nincs hátrányos megkülönböztetés a vállalatnál, nem jár magasabb fizetés az új buszvezetőknek – cáfolta közleményben a BKV azokat a sajtóértesüléseket, miszerint 400 ezer forintos kezdő fizetést kapnak a most felvett sofőrök.

„A BKV Zrt. az autóbusz- és trolibusz-járművezetői létszám növelése érdekében széles körű kampányt folytat, több csatornán igyekszik a képzett járművezetőket, illetve a potenciális tanulókat megszólítani. Ezzel szemben a valótlan információk terjesztése – ami az aláírásgyűjtés alapja – belső feszültségeket gerjeszt és Társaságunknak kárt okoz. Határozottan elutasítjuk az ilyen lépéseket, amelyek végső soron a fővárosban közlekedőknek kiemelten fontos metrópótlást is veszélyeztetik” – idézi az ATV a közlekedési társaság közleményét.

A BKV közlése szerint minden kezdő járművezető legalább nettó 200 ezer Ft-os (azaz bruttó kb. 300 ezer forintos) jövedelmet vihet haza egy-egy ledolgozott hónap után. A cég hozzáteszi, hogy ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetnek a sofőrök, akiknek jövedelemátlaga az elmúlt hónapokban elérte a bruttó 400 ezer forintot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top