Szabadidő

Megolvad a szíved a világ legönzetlenebb kiskutyájától

Rohanó világunkban ma már nincs időnk a szeretetre, nem figyelünk a másikra, mindenki csak magával van elfoglalva. Ilyenkor lenne szükségünk egy igazi hősre, és az internet népe meg is találta a szőrös jótevőt.

Az alábbi történet olvasása közben koncentráljunk arra a tényre, hogy a civilizáció hatásai ellenére a legtöbb állatban ugyanazok a túlélési ösztönök munkálnak, mint amikor még nyoma sem volt az embernek, a városoknak, hogy a közösségi oldalakról ne is beszéljünk.

Vagyis egy állat – jelen esetben egy corgi fajtájú kiskutya – elsődlegesen az olyan szükségleteit próbálja kielégíteni, mint az evés vagy az alvás. Persze hallottunk már történeteket a gazdáik életét megmentő hős ebekről vagy épp a többéves kiküldetés után hazatérő katonákat meghatóan üdvözlő négylábúakról, de amit ez a kis corgi csinál, az már-már emberi.

A corgi – ilyen fajtájú kutyák veszik körbe II. Erzsébet brit királynőt is – gazdája, Eric Smith posztolta az alábbi videót Twitter-csatornáján. Ezen jól látható, hogy a kiskutya letesz egy nagyobb csontot a tükör elé, majd előbb picit bátortalanul, aztán egyre határozottabban nekiáll böködni az orrával. Végül kihátrál.

Smith szerint minden azzal kezdődött, hogy kiskutyája elsétált a tükör előtt, ahol meglepve vette észre a MÁSIK kutyát. Nem akarta, hogy szegény jószág éhen maradjon, ezért odasietett a táljához, felkapta a legfinomabb falatot, és letette a tükör elé.

„Nem hiszem, hogy bármelyikőtök megértené, hogy a corgik mennyire tiszta lelkek” – írta Smith a videó mellé. Csak egyetérteni tudunk vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top