Szabadidő

Chicagóban lesz a Budapest Noir világpremierje

Kedden vetítik először a Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka főszereplésével készült Budapest Noir című magyar krimit az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol összesen négy magyar filmet mutatnak be.

A Gárdos Éva rendezésében készült Budapest Noir Kondor Vilmos regénye alapján készült, az 1936 Budapestjén játszódó bűnügyi történet filmfeldolgozása. A történetben Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz az 1930-as évek Budapestjén. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében, hogy kiderüljön az igazság.

Budapest Noir (MTI Fotó: Kallos Bea)

Kolovratnik Krisztián a Budapest Noirban (MTI Fotó: Kallos Bea)

A film november 2-án kerül a magyar mozikba, ezt előzi meg a chicagói világpremier. Az 1964-ben alapított chicagói filmfesztivál Amerika legrégebbi és legfontosabb filmes eseményeinek egyike. Idén Jane Fonda, Patrick Stewart és Vanessa Redgrave is a fesztivál díszvendégei között lesz. Antal Nimród A Viszkist, Török Ferenc az 1945-öt, Mészáros Márta az Aurora Borealist mutatja be személyesen a chicagói filmfesztivál közönségének, a Budapest Noirt Gárdos Éva részvételével vetítik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top