Szabadidő

Különös mostohaszülőket kapnak az árva kiscicák

Egy különleges brooklyni kávézóban a vendégek fogyasztás közben cuki, örökbefogadásra váró cicákat simogathatnak. Ez volt a helyszíne egy egészen megható és különös barátságnak, amely egy máig tartó hagyományt alapozott meg.

A Brooklyn Cat Cafe, ahogy a neve is mutatja elsősorban a macskarajongókat célozta meg. A kávézót a Brooklyn Bridge Animal Welfare Coalition (BBAWC) nevű állatvédő szervezet üzemelteti, a cirógatható cicák pedig egytől egyig azért vannak ott, hogy örökbe lehessen őket fogadni. Például őket:

Három jelölt a Brooklyn Cat Café örökbefogadható cukiságai közül (Fotó: catcafebk.com)

A kávézó munkatársai így találkoztak két évvel ezelőtt egy Ebony nevű négy hetes árva kiscicával. Szegény ráadásul leukémiás is volt, ezért nem akarták a többi macska közé engedni, nehogy megfertőzze őket is. Viszont azt sem akarták, hogy a kis állat magányosan tengődjön, ezért valamilyen társaságot szerettek volna találni neki.

Ekkor jött szembe velük egy hirdetés, amelyben egy fehér patkánynak kerestek új otthont.

„Adta magát, hogy Ivory-nak nevezzük” – mondta a Huffington Postnak Anne Levin a BBAWC ügyvezető igazgatója. „A kiscica és a fehér patkány ugyanis azonnal egymásra találtak és nagyon jó barátság alakult ki közöttük. Egész nap dörgölőztek egymáshoz, vagy addig játszottak, amíg már össze nem estek a fáradtságtól.”

Sajnos Ebony négyhónapos korában elpusztult, de Levin szerint az élete sokkal gazdagabbá és eseménydúsabbá vált Ivory-nak köszönhetően. A fehér patkány később más kiscicáknak is segített beilleszkedni és velük is jól kijött.

A kávézó üzemeltetői Facebookon állítottak örök emléket nekik, azóta pedig örökbe fogadtak két másik patkányt, Remy-t és Emile-t. Az ő feladatuk, hogy a nyolchetesnél fiatalabb árva kiscicáknak segítsenek beilleszkedni és enyhítsék az anyjuktól való elválás nehézségeit. Az alábbi videón látható, ahogy Emile még a cicák mosdatásába is besegít.

„A patkányok ugyanúgy mosakodnak, mint a macskák, náluk ez a tisztaságon kívül a kapcsolatteremtés eszköze is” – magyarázta Levin.

Mivel a cicák még nagyon fiatalok, eszükbe sem jut, hogy a patkányokra vadászni is lehetne. A rágcsálók farka viszont remek játéknak tűnik a számukra, Levin szerint azonban Remy és Emile még ezt is jól viselik, ha a cicák nem túl vadak.

„Az emberek bele sem gondolnak, hogy a patkányok milyen okosak és milyen kedvesek is tudnak lenni” – mondta Levin. „Emile például a hátára fekszik és hagyja, hogy a hasát vakargassák, ha pedig a fejüket cirógatjuk, szinte doromboló hangokat adnak ki. Azt is tudják, hogy mikor van itt a vacsora ideje, ilyenkor alig várják, hogy a finom falatok után egy kis dögönyözésben is részesüljenek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top