Szabadidő

Fára mászó, kókuszt evő óriáspatkányt fedeztek fel

Titokzatos állat került fel a tudomány által is számon tartott, tehát ettől fogva hivatalosan is létező fajok listájára. Egy óriáspatkányt fedeztek fel a Salamon-szigeteken, amely különös módon alkalmazkodott a környezetéhez. Például kókuszt eszik.

A helyiek persze tudtak az óriáspatkány létezéséről a Salamon-szigeteken, ám a tudomány számára eddig ismeretlen állat volt a kókuszzabáló rágcsáló. Tyrone Lavery, a chicagói Field Museum emlőskutató munkatársa hallott szóbeszédet a patkányról, amelyet a helyiek csak vikának neveztek, és úgy írták le, mint ami akkora, mint egy oposszum, ügyesen mászik fára, és a fogával képes feltörni egy kókuszdiót. 

Lavery 2011-ben elindult az állat keresésére, de nem talált rá az óriáspatkányra, egyedüli nyomként egy nagyméretű patkányürüléket talált, ám a kutató ennek ellenére sem volt biztos abban, hogy a helyiek nem csupán a közönséges patkányt nevezik-e vikának. Aztán 2016-ban a Salamon-szigeteki Zaira falu közelében kivágtak egy fát, amelyről leesett egy ilyen rágcsáló, és olyan súlyosan megsérült, hogy elpusztult. Lavery így meg tudta vizsgálni az állatot, a helyiek pedig megerősítették neki, hogy ez egy vika. A későbbi koponyavizsgálat és DNS-teszt során kiderült, hogy ez nem egy közönséges patkány, hanem egy önálló fajról van szó, amelyet eddig a tudomány még nem ismert – írja a Guardian.

Az óriáspatkány körülbelül 45 centi hosszú, és fél kilót nyom. Latin neve az Uromys vika lett, és a csendes-óceáni térségben élő állat azonnal felkerült a súlyosan veszélyeztetett állatfajok listájára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top