Szabadidő

Azt sem tudta, milyen régi a kínai váza, de 500 helyett 5 millió frankot adott érte az aukción

A becsült ár tízezerszereséért és ezzel rekordáron, ötmillió svájci frankért (1,3 milliárd forint) kelt el egy bizonytalan korú kínai váza egy genfi aukción.

A Geneve-Encheres aukciósház katalógusa szerint az 58 centiméter magas vázát sárga alapon kék színű sárkányok és virágmotívumok díszítik. Az aukciósház szerint a váza a 20. századból való, de egy olyan szimbólum is látható rajta, amely a 18. századi Csienlung korszakot idézi.

Az aukción ádáz licitharc bontakozott ki két ember között, akik úgy vélték, hogy a váza valójában a 18. századból való. A győztes licitáló egy amatőr gyűjtő Ázsiából, aki személyesen is jelen volt az aukción, míg ellenfele telefonon keresztül licitált.

Az aukciósház munkatársa, Olivier Fichot szerint mivel nem tudták pontosan meghatározni a váza korát, inkább óvatos becslést írtak a katalógusba. Hozzátette: a közvetítői díjjal együtt a váza 6,08 millió svájci frankért kelt el, ami tízezerszerese az eredetileg becsült 500-800 svájci franknak.

Fichot szerint az ékszer- és óraaukciókat nem számítva ez volt a valaha elért legmagasabb leütési ár az aukciósház Genfben tartott árveréseinek történetében. A korábbi rekorder egy bronz Buddha-szobor volt, amely 550 ezer svájci frankért talált új gazdára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top