Szabadidő

Tarolt a Bogyó és Babóca a kínai filmfesztiválon

A Bartos Erika meséjéből készült rajzfilmsorozat rendezője abban bízik, hogy a külföldi filmek forgalmazásának szigorú kínai szabályozása ellenére is eljuthat majd a Bogyó és Babóca a kínai tévékbe és közösségi portálokra.

Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon.

A különdíjat az Oscar-díjra jelölt rendező M. Tóth Géza, a KEDD kreatív műhely alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora személyesen vette át a Senhszi tartományban fekvő város fesztiválján. A stúdió vezetője abban bízik, hogy a Bogyó és Babóca, amely korábban már egy kínai gyerekfilmfesztiválon is díjazott lett, a siker révén a külföldi filmek forgalmazásának szigorú kínai szabályozása ellenére is eljuthat majd a kínai tévékbe és közösségi portálokra.

Az évente megrendezett hsziani animációs fesztiválon a Bartos Erika meséjéből készült, iPaden is hódító rajzfilm mellett a Kufli-mesék egy része is szerepelt, amely szintén a Kedd műhelyében született. Az animációs sorozat rendezője, Jurik Kristóf a hét végén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a magyar animáció ifjú tehetségei számára alapított Dargay Attila-díjat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top