A lány, aki férfiakat ölt, hogy szabaduljon a kényszerházasságból

A XIX. században játszódó brit kosztümös drámák többsége azért eléggé hasonlít egymásra. Vannak a szép kosztümökben, gyönyörű parkokban és hatalmas házakban parádézó úri hölgyek, akik naphosszat teázgatnak, és rengeteget szenvednek attól, hogy szívszerelmük nem lehet az övék. Nos, a Lady Macbeth nem ilyen film.

Sok kosztümös drámával az a gond, hogy a főszereplők problémáit nem érzed valósnak, és ezért magukat a főszereplőket sem érzed valódinak. Ott ülnek ezek a szép emberek a kosztümjeikben és álproblémákon rágódnak. Ezt mindenképp el szerettem volna kerülni

– mesélte William Oldroyd rendező az NLCafénak adott telefonos interjúja során. Oldroyd régóta rajongója a kosztümös drámáknak, mondhatni ezeken nőtt fel, és már akkor tudta, hogy egyszer rendezni fog egyet, amikor eldöntötte, hogy rendezőnek áll, igaz, azt nem gondolta, hogy ez rögtön az első filmje lesz. A kosztümös, viktoriánus drámákkal csak egy baj van: a korszak legjobb regényei annyira népszerűek, hogy már tucatnyi alkalommal filmre vitték őket. Jane Eyre és Üvöltő szelek adaptációkkal teli van a padlás. „Elképesztő mázlisták vagyunk, hogy rátaláltunk az orosz Nyikolaj Leszkov könyvére, amit ugyan szintén feldolgoztak már, de ezek legalább nem túl ismert filmek.”

Egy történet a XIX. századból a mának

Mustang: Öt belevaló lány lázadása a kényszerházasság ellen

Leszkov története ugyan bő másfél évszázaddal ezelőtt íródott, a főszereplője nagyon is mai figura. A kosztümös drámákkal ellentétben a film Katherine-je nem passzívan szenvedő figura, hanem egy nagyon is aktív nő, aki nem törődik bele a sorsába, hanem a kezébe veszi azt. „A Lady Macbeth egy olyan történet, amit akár aktualizálhattam is volna, hiszen némi átalakítással akár a mába helyezve is működőképes lehetne, de úgy éreztem, hogy az, hogy a sztori 1865-ben játszódik az esetünkben hozzátesz valamit a filmhez, és nem elvesz belőle” – magyarázza Oldroyd. Amikor Katherine az új otthonába kerül, ott szándékosan megalázzák. Elmondja nekik, hogy mennyire szeret a természetben sétálni, erre megtiltják neki, hogy kimenjen. Az apósa annyira ragaszkodik ahhoz, hogy ellássa hitvesi kötelességét, hogy amíg a fia mulat, addig a szolgálólánnyal tartatja ébren Katherine-t, hogy az ne mély álomban várja otthon a tivornyázó férjét. Megaláztatások sora vezet oda, hogy Katherine úgy dönt: változtatni fog. Először az apósát teszi el láb alól, balesetnek álcázva a történteket, de a szabadságnak ára van: csak újabb és újabb gyilkosságok árán őrizheti meg, és maradhat együtt azzal a cselédsorból jövő fiúval, akivel titokban összejön.

A címszerepet alakító Florence Pugh a rendező szerint kissé kilóg a viktoriánus világból, de éppen ezért választotta ki a szerepre

Egy szimpatikus gyilkos

„Katherine modernsége részben a regénynek és az ebből készült forgatókönyvnek köszönhető, de szerintem nagyon sokat segített nekünk az őt alakító színésznő, Florence Pugh is, akin egyrészt fantasztikusan mutatnak a korabeli ruhák, kosztümök, de mégis olyan, mint aki egy másik világból érkezett. Valahogy nem illik oda, és nekem pont erre volt szükségem. Eredetileg volt pár jelenetünk, ami a figura múltját jobban kibontotta volna, de rájöttünk, hogy ezekre nincs szükség, ugyanis sokkal jobban illett a figurájához a titokzatosság, ezért csak a lehető legszükségesebb információkat árultuk el a hátteréről.” Bármilyen kiszolgáltatott helyzetben is van Katherine, nézőként mégis végig kell néznünk, ahogy kegyetlen gyilkosságokkal szabadul meg azoktól, akik az útjába állnak. Adódik a kérdés: nem féltek attól, hogy a tettei bemutatásával elveszíthetik a nézők szimpátiáját?

Úgy kellett bemutatnunk Katherine karakterét, hogy a nézők érezzék a kétségbeesését, és azt, hogy ő csak a kiszolgáltatott helyzete ellen küzd. Igaz, ehhez egy radikális módot választ. Ha a néző nem érzi át Katherine helyzetét, akkor valószínűleg gyorsan elveszítjük a szimpátiáját, miután a lány tényleg szörnyű dolgokat tesz. Az volt a cél, hogy átélhetővé tegyük a motivációját és a drámáját, ugyanis magukon a gyilkosságokon nem változtathattunk. Ezek adják ugyanis a történet lényegét.

Fekete a fehérek között

Kényszerházasságok Európában: rokonlátogatásnak álcázzák

A filmben fontos szerepe van annak, hogy Katherine unatkozik. „Ezt feltétlenül meg kellett mutatnunk, de olyan módon, hogy a néző Katherine unalmát nézve még véletlenül se unatkozzon. Leginkább arra koncentráltunk, hogy bemutassuk: ő itt csapdában van. Minden nap ugyanazon a rutinon esik át, ugyanazokat a dolgokat csinálja, és ezt ügyes vágással meg lehet mutatni úgy, hogy a film mozgalmas maradjon.” A film egyik érdekessége, hogy az egyik fontos szerepben, Katherine szolgálólányaként, Annaként egy fekete színésznőt, Naomi Ackie-t láthatjuk, pedig a XIX. századi angol drámákban általában nagyítóval keresve is csakis fehér bőrű embereket láthatunk. Amikor rákérdezek erre, Oldroyd rögtön jelzi, hogy nem ő követett el történelemhamisítást, hanem sok elődje. A filmhez alapos kutatómunkát végzett a 19. századi vidéki angol világról, és rá kellett jönnie, hogy az sokkal diverzifikáltabb volt annál, mint amit a többi filmből, a könyvekből és a festményekből ismerhetünk. Ezen ő maga is meglepődött, és pont ezért ezt az aspektust nem akarta kihagyni a Lady Macbethből.

Kevésből sokat

Oldroyd korábban színházi rendezőként dolgozott, ezért az átállás megkönnyítése érdekében szerette volna, ha a film jeleneteit a történetbeli sorrendjükben veheti fel. Mivel egyetlen helyszínen játszódik a történet, ez lehetséges volt – a legtöbb film esetében nem így járnak el –, de a módszernek nemcsak a színészi átélés megkönnyítése miatt voltak előnyei. „A forgatás vége felé így már lehetett egy nyers vágásom a történetből, és ha láttam, hogy valahol hiányosságok vannak, még volt pár napom, hogy ott helyben új felvételekkel egészítsük ki a meglévőket” – magyarázza.

Florence Pugh-ról már most azt írják a kritikusok, hogy a jövő színészóriása válhat belőle.

A Lady Macbeth hihetetlenül kevés pénzből, mindössze 350.000 angol fontból (ez nagyjából 122 millió forintnak felel meg) készült, ami még egy magyar film esetében is kevés, nemhogy egy XIX. században játszódó angol kosztümös drámánál.

Mindent megterveztünk, és már a forgatókönyv írásakor úgy gondolkodtunk, hogy kevésből kell gazdálkodnunk. Volt hat főbb színészünk, 24 forgatási napunk és a ház meg a környéke egyetlen helyszínként, amiből gazdálkodhattunk. Viszont szinte minden belefért, csak egy-két drágább kosztümről kellett lemondanunk pénzhiány miatt.

Olcsó film volt, de nem akartuk, hogy olcsónak látsszon. Bár csak egyetlen helyszínünk volt, azt igyekeztünk annyira belakni, amennyire csak lehet. A világítás folyamatos változtatgatásával próbáltunk minden jelenetnek más atmoszférát kölcsönözni, és sokat dolgoztunk azon, hogy a kameramozgások végig lendületben tartsák a filmet.

A Lady Macbeth szeptember 28-tól látható a hazai mozikban. Premier előtt szeptember 22-től vetítik a Toldi és a Puskin moziban. Forgalmazó: magyarhangya