Szabadidő

Menő bringás appot fejlesztett a Magyar Posta Biztosító

Végre értelmes funkciók is elérhetők a szokásosak mellett, és bár kicsit még döcög a program, de ígéretes a helloBringás alkalmazás.

A bringás appok piacán a szokásos funkciók mellett (útvonaltevezés, nyomkövetés) kevés az olyan, ami tényleg hasznos dolgokkal segíti a bringás közlekedést. 

A helloBringás fejlesztői egy ilyennel álltak elő: olyan appot készítettek, amiben több funkció is segíti a bajba jutott biciklistát, plusz egy játékot is hozzácsaptak, valódi kedvezményekkel. Az alkalmazás tulajdonképpen négy funkciót kínál, melyek közül az egyik sokak számára újdonság lehet. 

  1. Biztosításkötés/kárbejelentés

A helloBringást a Magyar Posta Biztosító fejlesztette, szóval valószínűleg ez a legfontosabb rendeltetés a számukra. Ennek megfelelően pillanatok alatt tudunk biztosítást kötni balesetre, lopásra és felelősségre, vagyis ha mi okozunk kárt a biciklivel (utóbbiról kevés bringás tudja, hogy számukra is elérhetőek ilyen termékek a piacon).

Ha baleset történik, azonnal jelenthetjük a biztosítónak, és egyből csatolhatunk hozzá videót is, ami elég okos szolgálatatásnak tűnik.

  

    2. Bringakereső

Lefényképezheted a bringád, és az app egyből felrakja a térképre, hogy hol van. Így ha később keresed, egyből megtalálod. 

Nekem kocsival is néha 20 perc parkolóhelyet találni, és néha csak homályos emlékeim vannak, hogy éppen hol álltam meg, gondolom a kereső bringás változata is hasznos lehet sokak számára.

Képünk illusztráció (Fotó: gettyimages)

     3. Szervizkereső

Kidurrant a gumi? Leesett a lánc? Térképen keresheted a hozzád legközelebb levő szervizeket, sőt, egy kattintással időpontot is kérhetsz vagy azonnali helyszíni segítséget. A rendszer végigfutja, ki, mikor tud a rendelkezésedre állni, te pedig a feldobott helyek közül kiválaszthatod, melyik szimpatikus, többek közt az azokra adott értékelések alapján. Szervizből egyelőre 20-szal van megállapodásuk. 

   4. Kedvezmények

Több sportolós app jutalmazza a teljesítményt, de a legtöbbször ez csak virtuális: kapsz egy jelvényt vagy nem hal éhen a tyúkod. Itt azonban ennél többről van szó: mindenféle kedvezményeket nyerhetsz, amiket a való életben válthatsz be. A kisebbekért tizenegynéhány kilométert elég tekerni, a komolyabbakért száz felett kell teljesíteni. Jelenleg még viszonylag kevés ilyen van az appban, és többsége sem feltétlenül olyan, amiért halálra hajtaná magát az ember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top