nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Mégis elkészülhet az iPhone 8 a szeptemberi bemutatóra

Mégis elkészülhet az iPhone 8 a szeptemberi bemutatóra

Az Apple okostelefonjának következő modelljéről sokáig azt mondták, nem lesz kész a már hagyományosnak tekinthető őszi seregszemlére, most azonban már úgy tűnik, a cupertinói cég mégis lerántja a leplet a következő generációról.
NLCafé
f Ajánlom

Az Apple következő okostelefonjáról még szerdán közölt egy fotót Twitter-oldalán Evan Blass, a Venture Beat riportere. Ebből kiderült, hogy az iPhone 8 a teljes előlapot lefedő képernyővel, fizikai gombok nélkül érkezik majd – írja a 24.hu.

A portál emellett úgy értesült, hogy az általában megbízható előrejelzéseiről ismert KGI Securities egyik elemzője azt mondta, a korábbi hírekkel ellentétben az Apple mégis bemutatja majd az iPhone 8-at szokásos szeptemberi rendezvényén, a szintén idénre ígért iPhone 7s és iPhone 7s Plus verziókkal együtt.

Tim Cook, az Apple első embere az iPhone 6 bemutatóján (Fotó: Getty Images)
Tim Cook, az Apple első embere az iPhone 6 bemutatóján (Fotó: Getty Images)

Az elemző szerint a legújabb Apple-készüléket fekete, ezüst és arany színekben dobják majd piacra. A funkcionalitásról egyelőre keveset tudunk, az azonban várható, hogy az iPhone 8-ban megjelenjen majd a gyors-, illetve a vezeték nélküli töltési funkció, igaz, ezekhez várhatóan majd extra kiegészítőket kell vásárolniuk a tulajdonosoknak.

Ettől függetlenül az Apple legújabb készülékét hatalmas érdeklődés övezi, így szinte biztosra vehető, hogy a megjelenést követően hosszú sorok kígyóznak majd az iPhone 8-at kínáló üzletek előtt – írja a 24.hu.

Megosztás Facebookon