Szabadidő

Kilométereken keresztül vezette megmentőit kölykeihez a törött lábú kutya

A barátságos, de súlyosan sérült kutyára megmentői egy főút mellett találták rá. Miután ellátták sérüléseit, jöttek rá, hogy nincs egyedül.

Azt nem tudni, hogy a barátságos és rendkívüli emberszerető whippet mit követhetett el, amiért gazdái végül úgy döntöttek, megválnak tőle, és sorsára hagyják az út szélén. A kutyussal mindenesetre ezt történt. Megmentője, Ellen Sobry állatorvos legalábbis a spanyol Vera városhoz vezető főút mellett talált rá, rettenetes állapotban.

A kutyus csontsovány volt, mikor rátaláltunk, ráadásul az egyik hátsó lábán nyílt törése volt. Azonnal beszállítottuk őt a közeli klinikámra, ahol elláttuk a sebét, és enni is adtunk neki. Itt derült ki, hogy kölykei vannak, ugyanis elindult a teje” – mondta Ellen, aki a kollégájával és a sínbe tett lábú Verával azonnal visszasietett a helyre, ahol a kutyust találták.

A kutyamama ezután több kilométeren keresztül vezette őket egy elhagyatott tanyához. “A ház előtt állt egy lerobbant és kibelezett autó. Vera 10 kölyke ebben várakozott anyjuk visszatérésére.” Ellen elmondta, az egész családot magukhoz vették, és egészen addig mindannyian náluk maradhatnak, míg a kölykök örökbe fogadhatóak nem lesznek. “Szerencsére Vera és kis családja története így is happy end, hiszen most már mindannyian biztonságban vannak.”

 

Olvass még többet az állatmentésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top