Szabadidő

Először született kölyke egy vad és egy fogságban élő pandának

A 15 éves nőstényt, Cao Caót ideiglenesen kiengedték a vadonba, hogy párosodjon, és így színesítse a fogságban lévő állomány genetikai sokszínűségét.

Megszületett az első olyan óriáspanda-kölyök a világon, amelynek anyja fogságban, apja vadon élő állat – jelentette be kedden a csengtui Óriáspanda-tenyésztő Kutatóközpont (CRBGPB).

A kölyök születése annak a 2016 végén kezdődött kísérletnek a sikerét jelenti, amelyben a központ munkatársai fogságban élő óriáspandákat ideiglenesen kiengedtek a vadonba, hogy ott párosodjanak, és ezzel kiszélesítsék a fogságban lévő állomány genetikai sokszínűségét – mondta Csan Cse-csung, a központ illetékese.

A 15 éves nőstény, Cao Cao hétfőn hozta világra kicsinyét a központ egyik képzési bázisán Hetaopingban. A kölyök 216 gramm súlyú, ami jóval több, mint az átlagos 150 gramm. A szakemberek az újszülött kölyök igen nagy súlyát annak tulajdonítják, hogy anyjának a vemhesség idején nagyon jó volt az étvágya.

Cao Caót helyzetmeghatározóval és más műszerekkel felszerelt nyakörvvel látták el, amikor március elsején kiengedték a vadonba, ahol mintegy két hónapig élt. Az eszközök március 11-én jelezték, hogy Cao Cao tüzel, március 23-án pedig azt, hogy egy vadon élő hímmel párosodott.

Cao Cao maga is vadon született, de a központ munkatársai megmentették őt, amikor kétéves volt. Már hat kölyöknek adott életet fogságban, köztük két ikerpárnak.

Az elmúlt hét évet a képzőközpontban töltötte, ahol félig vadonbeli állapotok uralkodnak, és bizonyította, hogy képes megélni a vadonban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top