nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szabadidő
Nekem a Balaton… – Miért nem látja több millió magyar ember a magyar tengert?

Nekem a Balaton… – Miért nem látja több millió magyar ember a magyar tengert?

Sokan a Riviérára járnak, másoknak "csak" a Balaton a Riviéra. Megint másoknak az sem. Mert áthatolhatatlan az a pár száz kilométer, ami az otthonukat választja el a nagy tótól. És az a társadalmi szakadék, ami őket a lehetőségtől, hogy valaha lássák. A "Nekem a Balaton" programban az NLCafé stábja két családot vitt nyaralni. Sokkal többet szeretett volna, de Magyarországon ajándékozni sem olyan egyszerű.
NLCafé
f Ajánlom

Nagy dologra készülünk jó pár hete.

Határtalan kék ég, határtalan kamaszkor, lassan mélyülő víz, gyorsan mélyülő érzelmek. Forró lángos, hideg fagyi – és a szabadság minden izgalma. Igen, sok országnak van sok tava, de akkor is. Nekünk, kamaszkorunkban tényleg tenger volt a Balaton. Tengernyi íz, illat, kaland. És azóta sincs vége: ebből nem lehet kinőni. A Balatonra jár, aki él és mozog.

A mi fejünkben.

A valóságban hiába magyar a “tenger”, nem mindenki jut el odáig sem. Van, akinek nem alapvetés az, hogy nyáron nyaralunk. A nyaralás az, hogy nyár van, és nincs iskola. Jó, ha van a közelben valamiféle víz. Kis csatorna, patak, Mályi tó.

Nem akartuk, hogy ez így maradjon. Meg akartuk mutatni a nekemabalaton-életérzést olyanoknak, akik még nem ismerik. Az NLCafé csapata eldöntötte: ha törik, ha szakad, két család idén nyaralni fog. Méghozzá a Balatonnál. Olyanokat kerestünk, akik még nem voltak ott, legfeljebb a tévében látták.

Három nap háromcsillagos hotelben, teljes ellátással, fagyival, lángossal, vízibiciklivel – ahogy azt kell. Ez lett a “Nekem a Balaton” projekt. 

Előre örültünk az örömüknek.

Stábunk egykor - és a
Stábunk egykor – és a “Balcsi”

Egy gondunk volt: hogyan választunk majd a rengeteg jelentkezőből? Hiszen milliók élnek Magyarországon, akik nem látták még a Balatont, és a lehetőségeik miatt félő, hogy ez így is marad.

Családsegítőkhöz, alapítványokhoz, szociális munkásokhoz fordultunk: segítsenek megtalálni őket. Közben mi is gondolkodtunk: riporteri munkánk során kikkel találkoztunk, olyanokkal, akiknek nagyon kívánnánk egy ilyen élményt.

Végül – hogy ne okozzunk senkinek csalódást – csak hat családot kérdeztünk meg. Hatból hatan boldogok voltak a lehetőségtől, és legszívesebben már holnap csomagoltak volna. Mindannyian vágytak a Balatonra, de végül hatból csak ketten mondtak igent. Érthetetlen, ugye? Háromnapos ajándéknyaralás olyanoknak, akik erről jelenleg csak álmodhatnak. És nem élnek a lehetőséggel. Elmesélem, miért nem.

 P.-né V. Judit, Borsod megye

Van az a helyzet, amikor az ember maga tudna ugyan utazni, de mivel családtagjai nem tudnak, ő sem megy. Soha, sehova. Judit egyedül gondozza férjét és fiát is. Gyermeke a születése óta ágyhoz kötött, etetni, itatni, pelenkázni kell. Férje pedig az utóbbi időkben gyengült le. Ez a munkája: napi huszonnégy órában. Csak épp nem fizet érte senki. A családi ellátásokból igyekeznek túlélni, de néha így is kölcsön kell kérni ételre. Arra gondoltunk, keresünk a család mellé egy gondozónőt a három napra azért, hogy Judit el tudjon jönni velünk, és egy kicsit kikapcsolódjon. Egy magánápoló huszonnégy órás munkája a megfizethetetlen kategória, de reménykedtünk benne, hogy az önkormányzat az idő egy részében tud segíteni, hiszen sok helyen működik házi gondozószolgálat. A költség így is százezer forint körül lett volna, ráadásul az ügyintézés is akadozott.

Judit végül maga döntött úgy: nem meri egyedül hagyni szeretteit.

Még egy napra sem (de legalább kiderült, mennyit ér a munkája, amit nem hagy az államra).

 

S.-ék, Budapestről
Péter izomsorvadásban szenved, elméje teljesen ép. Lélegeztetőgép tartja életben, egy fővárosi toronyház tizenharmadik emeletén, ahol feleségével és szüleivel lakik. Nemrég házasodott, gondoltuk, elvisszük az ifjú párt egy nászútra. Péter állapota lehetővé tenné ezt (évente kontrollvizsgálatokra is beviszik), még ha nehézkes is átültetni őt elektromos kocsiba a mindenféle vezetékekkel és gépekkel együtt. Ennek ellenére még egy moziba sem tudnak elmenni a feleségével, a háromnapos balatoni vakáció pedig végképp álom számukra. Merthogy egyetlen dolog hiányzik hozzá: egy hordozható, sokat bíró akkumulátor a lélegeztetőhöz. Anélkül a gép csak három óráig bírja – és így Péter is. Eddig lehet tehát tervezni.

Az akadály a pénz: egy ilyen kütyü sok százezer forint. “Ez van, sajnos” – mondja Péter édesanyja a telefonban. “Már sok gyártóval beszéltem, próbálunk egyezkedni, hátha…”

G. Krisztina, Lyukóvölgy
Krisztina egyedül neveli két kamasz fiát; tizennégy és tizenhat évesek. Amikor megtudták, hogy nyaralni mehetnek, majd kiugrottak a bőrükből. Ráadásul a Balatonhoz! Túl voltunk az egyeztetéseken, megvolt a nap, amikor értük mennénk. Az utolsó pillanatban Krisztina úgy döntött, mégsem utaznak.

“Közös udvarban lakunk – magyarázza. – Mindenki tudni fogja, hogy nem leszünk itthon három napig. Félek, hogy semmink nem marad, mire visszajövünk.”

 

N-ék, Albertirsáról
Sok házasság abba fárad bele, hogy férj és feleség soha nincsenek együtt. Mert vagy a gyerekeket gondozzák, vagy a pénzt keresik arra, hogy a gyerekeket gondozhassák. Ilyen az N. család is. Három fiukból kettő betegen született, egyikük, Dávid teljes idős ápolásra szorul. Az édesapa gépkezelő, naponta tizenkét órát van távol, ebből két és fél óra csak az utazás. A keresete nem elég mindannyiukra, így próbáltak állást keresni Andreának is, de ez csak olyan áron menne, hogy intézménybe adnák a legkisebbet. Egyetlen “luxusuk”, hogy félévente elmennek a közeli fürdőbe, míg a nagymama felügyeli a srácokat. Amikor utoljára találkoztunk, azt mesélték, nagyon vágynak pár napra, amikor nincsenek a gondok. Ha lehet, a nagyobbakat is magukkal vinnék, a kicsi ápolását vállalná addig egy helyi alapítvány. Úgyhogy boldogan hívtuk őket: megvan a lehetőség, jöhetnek a Balatonra!

“Nem tudunk menni” – mondja Andrea felemás kedvvel. Lenne szomorú emiatt, ha megengedhetné magának. De most mindennél fontosabb, hogy állást kapott a szomszéd településen. Éjszakai műszakban; csak így tudják megoldani, hogy mindig legyen valaki Dáviddal. Amiből persze az is következik, hogy ők ketten alig találkoznak…

“Most nem tudunk elmenni” – mondja az asszony. “Próbaidőn vagyok, ilyenkor nem lehet.”

 

Tanulság? Nem tudom, hogy az-e, ami ezekből a történetekből leszűrődik. Talán valami olyasmi, hogy ebben az országban senki nem azért hagyta ki eddig a Balatont, mert nem jutott eszébe, hogy meglátogassa, vagy mert túl messze lakik. De ennél is riasztóbb, milyen hatalmasak a társadalmi különbségek még egy ilyen kis országon belül is. Olyan okok miatt nem utaznak emberek, amikre a jobb helyzetbe születettek nem is gondolnának. Van, akinek elutazni még úgy is lehetetlenség, ha ajándékba kapná az utat. De azért…

…van happy end is!

Horváth család, Miskolc

Horváth János és Wechsler Mónika Miskolc elhanyagolt területén, Lyukóbánya hegyoldalában él. Három gyermekük van, nyolc, tíz és tizenkét évesek. Az életükben hatalmas változást jelentett, amikor az édesanya munkát kapott a Máltai Szeretetszolgálat helyi közösségi házában. A kisfiú és a két kislány boldog volt, amikor megtudta, hogy nyaralni mehetnek, hiszen eddig a közeli Mályi tó volt a legtávolabbi pont, ahova eljutottak, oda is csak egy rövid fürdőzésre. 

Nekem a Balaton... – Miért nem látja több millió magyar ember a magyar tengert?

Varga család, Szigetvár

Mónika és Zoltán három fiút nevelnek. A srácok tizenöt, kilenc és három évesek. A ritkás alkalmi munkák miatt bevételük bizonytalan, de úgy nyolcvanezer forint összejön havonta. Körülbelül huszonötezerből oldják meg az étkezést. Tudtuk, hogy talán nincs meg mindenük, ami egy nyaraláshoz kell, de gondoltuk, ezen ne múljon, viszünk nekik fürdőruhát, papucsot, törülközőt, úszógumit – bármit, ami esetleg hiányzik. Még sosem vakációztak öten együtt, és nagyon akarták ezt most.

Nekem a Balaton... – Miért nem látja több millió magyar ember a magyar tengert?

Mégis úgy tűnt, ők is lemaradnak a lehetőségről. Zoltán végre állandó munkát kapott, és nem merte kockáztatni, hogy esetleg elveszíti pár szabadnap miatt. Főnökeit meg sem kérdezte, azt mondja, azonnal lenne a helyére másik három jelentkező.

Fél, hogy mire visszajön, nem lesz meg az állása.

Majdnem otthon maradt mindenki, de ezt már nem hagyhattuk. Rábeszéltük Mónikát, jöjjön el egyedül a fiúkkal. És a végén még extra meglepetésre is sor került…

De erről nem mondok többet, a nagy utazásról készült filmünkben nemsokára megláthatjátok az NLCafé Magyarország Kúl oldalán!

 

Megosztás Facebookon